Büntetőjog és bűnvádi eljárás 1. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1905)
60Ü Btk. 330. §. bárkinek házába bemenni s nejéhez erővel is behatolni), — C. 1896. szept. 16., 8994. sz. (a házmester a lakás rendbehozatala végett egy lakásba, melyből a főbérlő már kiköltözött, az albérlő pedig elutazott, behatolt abban a hiszemten, h. neki az albérlő eltávozta esetére a lakás átadatott), — C. 1896. okt. 21., 9010/1895. sz, (a v.-ak be akartak térni a panaszoshoz, ki nem birt ugyan italmérési joggal, de a regalebérlő hallgatag beleegyezése mellett mégis italokat szokott kimérni, s azt jogosan járnak el, midőn a zárva talált ajtót benyomva, bementek a panaszos lakásába), — C. 1903. jan. 14.. 381. sz, (a v. a házba való behatoláskor nem tudta, hogy az már nem az apjáé). Magánlaksértés kísérlete. 1664. C: Vádlott, ki sértettnek istállójába erőszakkal akart behatolni s erre törekvésében csak az istálló menyezetének, illetve ajtajának erős szerkezete, továbbá sértett közbelépése által lett megakadályozva: a Btk. 330. §-ába ütköző magánlaksértés kísérletének'bűntettében bűnösnek mondatik ki. (1884. febr. 21. 11943/83.) = Hasonló esetekben kísérlet megállapítása: C. 3872/1885. sz. (a v.-ak a korcsmába behatolni akarván, a korsmárosné által eltorlaszolt ajtót a náluk volt villákkal feszegették, az üvegtáblát összetörték s a behatolásban csak útitársaik akadályozták meg őket), — C. 2325/1895. sz. (a v. nem hatolt be a lakásba, hanem a lakás ajtajának kifeszitése után, az ajtó küszöbének .átlépése nélkül távozott), G. 126/1902. sz, (a v.^ak, a kiket a kávéházból eltávolították, a kávéház ajtajának nekiestek, azt botokkal, kövekkel döngették s ezzel csak a rendőr megjelenésére hagytak fel). 1665. (CL: A minősítési tekintetében a budapesti kir. ítélőtábla ítélete megváltoztatik íée az elsőfokú bíróság ítélete iazzal a kiegészítéssel hagyatik helyben, hogy vádlottak bűncselekménye vétséget képez. A Btk. 330. <§-a szerint mindazon esetekben, midőn a magánlak megsértése erőszakkal vagy fenyegetéssel történik, ezen szakasz lévén alkalmazandó, vádlottak bűncselekménye a Btk. 332. §-;a szerint minősíthető nem volt. Vádlottak azonban F. J.-né lakásába, hova erőszakkal behatolni akartak, akaratukon kívül eső akadályok miatt be nem jutottak, cselekményük tehát csak kísérletet képez és az elsőfokú bíróság által helyesen minősíttetett; minélfogVÍa e teldntetben az volt helybenhagyandó. (1884. nov. 28. 5867.) _ — Hasonló határozat: A 330. §-ban meghatározott cselekmény vétséggé minősítése sem válhatik a 332. §-ban meghatározott vétséggel azonos delictummá, tehát inditványi cselekménynyé. (C. 1896. szept. 16., 7326/1895. sz.) 1666. Nagy vá r a d i T.: Vádlott attól a szándékától, hogy a csőszház ajtaját betörje, a melybe 0. Bálint előle megfutott, habár ezen szándéka végrehajtását tényleg meg is kezdette és habár eaen szándéka végrehajtásában bérestársai által megakadályozva nem volt, önként állott el, ezért ez a tette, mint a Btk. 330. §-ába ütköző, és! hivaitiaMli üldözendő magánlaksértés bűntettének a Btk. 65. §-a szerint való kísérletét képezi ügyan, a mely azonban a Btk. 67. §. 1. pontja rendelkezése folytán nem büntethető, ez okból a kir. ítélőtábla ezt a vádlottat az ellene emelt vád alól ezért menti fel C: Hh. (97. máj. 20. 7053/93,)