Büntetőjog és bűnvádi eljárás 1. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1905)
594 Btk. 327. §. megszemlélése alkalmával megállapittatott, hogy ezen levél nem a vádlottnak, illetőleg nem a vádlott szerkesztése alatt álló lapnak szólott. Miután pedig vádlott az ekkép jogtalanul birtokába jött levél kiadására Ugy a czimzett, mint a levél irója által felszólittatván, azt nemcsak ki nem adta, hanem jogosulatlanul közzétette; miután a zárt levélben foglalt, hírlapi közlésre szánt tudósítás is mindaddig titkot képez, míg azt a czimzett közzé nem teszi; miután ezen körülményeki között ily tudósítás közlése is a titok közzétételének tekintendő: vádlottat a Btk. 327. §-a 2. pontjában meghatározott vétségben bűnösnek kellett kimondani. C: A bejelentett felebbezések visszautasitattnak. (1883. nov. 15. 8934. szám.) 1648. B pesti T.: M. János báró B. Dezső ellen vádat emeltl a miatt, hogy ő B. Ferencztől magánvádlóhoz intézett, 1895. szept. 20. kelt és posta utián tényleg magánvádló kezeihez jutott levél birtokába helyezte magát a végett, hogy annak tartalmát megtudja; 2. hogy .la képviselőháznak f. évi jan. 20. tartott ülésében a fentebbi módon birtokába jutott levél tartalmát közzétette. Tekintve, hogy a panaszolt vésésének törvény szerinti alkotó elemét képező tényálladéki cselekedetét megállapító «birtokbahelyezés» fogalmilag a tettesnek a birtok megszerzésére irányzott közvetlen vagy közvetett, de mindig activ elkövetési tevékenységét tételezi fel s az ily «birtokbahelyezés» nem azonos a «birtokbajutás» fogalmával; tekintve továbbá azt is, hogy magán vádló feljelentésében nem is állítja, hogy báró B. Dezső az előadottól eltérő oly közvetlen vagy activ tevékenységű és czélzatu módon jutott volnál kérdéses levélnek birtokába, amely «birtokbahelyezés» törvényes fogalmának megfelelne és hogy ennek folytán magának a feljelentésben előadott tényállásnak alapul vétele mellett az abban báró B. Diezső terhérei .rótt cselekmény a Btk. 327. §. 1. bekezdésében meghatározott vétségnek tényálladékát képező alkatelemekkel nem bir: a feljelentés ezen részét, mint bűnvádi eljárásra teljesen alkalmatlant, elutasítani kellett. De el kellett 'utasítani azért is, mert a kérdéses levél tartalmának a vád tárgyává tett közzététele a vétségnek tényálladékát a törvény kifeejzie-tt rendelkezése folytán már annál az oknál fogva sem állapithatja meg, mert a fenti kifejtettek értelmében báró B. Dezső nem a Btk. 327. §. 1. bekezdésében meghatározott, tehát nem büntetendő módon jutott a kérdéses levél tartalmának tudomására. C: M. János magánvádlónak a tábla végzése ellen bejelentett felebbezése visszautasittatik. (97. ápr. 6. 2901.) 1649. C: A törvényszék valónak fogadta el, hogy vádlott a nejének küldött ajánlott levelet áluton megszerezte s azt a közte és neje között fennálló rossz viszonynál fogva, ennek ellenkező akaratát feltételezhetve, felbontotta. A bíróság a Btk. megfelelő rendelkezését tehát nem alkalmazta tévesen, midőn jelen esetben s a felek között fenn-