Váltó-, csőd- és szabadalmi jog (Budapest, 1906)

54 A forgatmány. 1876: xxvii. a váltóbirtoklás alapján a fizetés követelhetésére jogosítottnak kell tekin9 g teni azért, mert ez a körülmény azt a vélelmet állapítja meg, hogy visszkereseti kötelezettsége alapján váltotta magához. De nem volt figyelembe vehető alperesnek az a további kifogása sem, hogy miután ő a váltóban kitett összeget az annak hátlapján első forgatmányosul jelentkezett «gazdák és iparosok általános hitelszövetkezete kecskeméti fióktelepe;) czégnek 1890. febr. 7-én kifizette, a váltó szerint vállalt kötelezettség terhe alul nemcsak alperes, hanem felperes is szabadult, annak alapján tehát alperes ellenében sem felperes, sem más által követelési jog nem formálható, mert igaz ugyan, hogy akkor, midőn alperes mint kibocsátó a váltóban kitett összeget a fent nevezett czégnek kifizette, a váltókötelezettség terhe alul peres felek mindegyike mindenki irányában szabadult, de mert alperes a váltót ezután saját beismerése szerint is tovább adta és igy ismét forgalomba hozta és mert felperes alperesnek saját beismerése szerint is kénytelen volt a ikereseti váltót a továbbadás folytán előállt harmadiknak kifizetni; felperesnek mint rendelvényesnek visszkereseti joga újra feléledt s irányában alperes mint kibocsátó a váltótörvény 7. és 9. §-a értelmében a váltó kifizetése ért váltójogi felelősséggel tartozik. C.: Hh., mert alperes azt, hogy miután a kérdésben levő váltót annak lejáratkori birtokosától beváltotta, ez által mint kibocsátói váltói kötelezettségének megfelelt, miután a váltóknak azon későbbi birtokosai, a kik annak birtokába már azután jutottak, hogy azt alperes kifizetvén, magára ruháztatta és saját szavatosság nélküli forgatmányával tovább adta, mint a váltónak az óvás felvétele utáni forgatmányosai, a V. T. 14. §-a szerint már csakis előzőik jogaiba, léptek s e szerint a felperes is alperestől, mint kibocsátótól, a váltókövetelésnek újbóli kifizetését nem követelheti, hanem kereseti joga egyedül a váltónak elfogadója ellen lehet, felperes irányában kifogásként sikerrel nem érvényesíthető azért, mert felperes a váltónak intézvényese lévén, az általa forgatott váltónak az ő birtokába lett visszajutásával, ugy saját hátiratát, valamint az őt követő hátiratokat a V. T. 55. §-a szerint jogosítva volt kitörülni, ennélfogva pedig az ő váltóhitelezői minősége, mint intézvényesé, a váltónak első birtokosaként még az óvás felvételét megelőző időből mutatkozik igazoltnak és kereseti jogot is az alperes, mint előzője ellen, nem utó-forgatmány alapján, hanem az intézvényesi minőségben őt eredetileg megillető jogon érvényesit, a minek folytán alperes ő ellenében, a V. T. 93. §-ához képest, egyedül a Váltójogból eredő vagy oly kifogásokkal élhet, a melyek őt a felperes irányában közvetlenül illetik, de melyek közé egy harmadik személynek teljesített fizetés nem tartozhatik; s mert alperes a felperesnek állított rosszhiszeműségét igazoló ténykörülményeket fel nem hozott, annál kevésbé bizonyított. (1891. decz. 2. 267.)