Váltó-, csőd- és szabadalmi jog (Budapest, 1906)

Váltóképesség. letésénél fogva tartozik, az ő születési évében a szülöttekről anyaköny­vet nem vezettek, az életkor a nem létező születési anyakönyvből vett kivonat helyett egyébként is, nevezetesen oly egyéneknek vallomásá­val bizonyítható, kik az illetőnek születési évéről közvetetlen tapasz­talatból szerzett tudomással birnak. Tekintettel azonban arra, hogy az 1840. XXIX. t.-cz. 3. §na a zsidó szülöttekről anyakönyvnek vallásuk papjai által vezetését rendeli, melynek kivonata minden év végén a köztörvényhatósággal közlendő, alp. azon állítását, hogy azon izraelita egyházközségnél, melynek kebelébe tartozik, 1862. évben, mint alp.­nek állítólagos születési évében, anyakönyvet a szülöttekről nem vezet­tek: egyedül az alp. születési helyére illetékes köztörvényhatóságnak erre vonatkozó bizonyítványával bizonyíthatná. Miután azonban alp. ilyen bizonyítványt ial perhez nem csatolt, azon áliitá^a, hogy születése idejében az illető egyházközségnél a szülöttekről anyakönyvet nem ve­zettek, bizonyitatlan maradt. Alp. életkorát és ennek alapján a vita­tott szenvedő váltóképesség hiányát ezeknél fogva hiteles alakú anya­könyvi kivonattal tartozott volna kimutatni, miután ezt nem tette és miután az életkor meghatározására egyedül alkalmas anyakönyvi kivo­natot a csak egyoldalú bemondások alapján szerkesztett népszámlálási iv kivonata nem pótolhatja, alp.-nek azon kifogása, hogy a kereseti váltó elfogadása idejében még kiskorú volt s mint ilyen, szenvedő váltó­képességgel nem birt, tekintetbe nem jöhet. €,: Eh. (1887. márcz. 11. 1046/86.) Azonos határozat. C. 1905/901. sz. 5. Bpesti T.: Az A) alatti, nem is eredeti alakban, hanem csak hitelesitett másolatban csatolt, tanuk vallomása alapján kiállított bizonyítvány a hiteles születési anyakönyvi kivonatnak, illetőleg az anyakönyv alapján kiállított bizonyítványnak helyét nem pótolhatja. €.: Hh. Indokok : Habár a törvény nem zárja ki, hogy az anyakönyvek elveszése, megsemmisülése, vagy hiányos vezetése esetében a születés és életkor más törvényes módon be ne bizonyittassék, mindamellett alp. szenvedő váltóképessége elleni kifogása igazoltnak nem vehető, mert a születési idejének igazolására hitelesitett másolatban felhozott A) alatti lelkészi bizonyítvány a bíróság által felhozott okokból köziratnak nem tekinthető s ekképp törvényszerű bizonyítékul el nem fogadható. (1886. decz. 16. 1031.) A kiskorúság meghosszabbítása. 6. Debreczeni T.: Az NB. alatt csatolt iparhatósági értesit­vényből kitűnik luígyan, hogy H. B. részére kiskorúságának meghosszab­bittatása után iparigazolvány kiállíttatott, mivel nevezettnek kis­korúsága birói határozattal hosszabbittatott meg, ez a kiskorúság az 1881. évi LIX. t.-cz. 107. §-ában nyert felhatalmazás alapján 1881. évi

Next

/
Thumbnails
Contents