Váltó-, csőd- és szabadalmi jog (Budapest, 1906)

2*. §. 104 Telepítés törlése. 18TG * XXVII ^^.j ' Ha « váltón a telepes töröltetett, akifogással sieinben felperesnek bizo­n.yitania kell, Iiofj.v a törléssel a váltónak eredeti tartalma állítatott helyre. 2öí». C: A másodbiróság Ítélete megváltoztattatok és az elsőbiró­ság ítélete hagyatik helyben. I n d o k| o k: Helyesen mondotta ki az elsőbiróság ítéletének in­dokolásában azt, hogy a váltón kijelölt telepei törölve lévén, alperes ez irányban tett kifogásával szemben felperesnek nem elég azt tagadnia, hogy a telepítés a váltó elfogadásakor már a Váltón lett volna, hanem bizonyítani tartozott volna azt, hogy <a telepes kijelölése később meg­állapodásellenesen történt, s hogy ekként a törléssel a -váltónak eredeti állíttatott helyre. Minthogy pedig felp. ezt nem bizonyította, kétség­telen, hogy felperes váltókereseti jogának fentartása végett a váltó­törvény 43. §-a értelmében óvás lett volna felveendő, mert felperes a váltó hátán olvasható nyugta szerint a váltót a telepes osztrák-magvar banktól 1898. április 27-én, vagyis a váltó lejárati napján váltván ma­gához, az óvás felvételére rendelt határidőben (váltótörvény 41. §.) már nem a telepes, hanem felperes volt a váltó birtokosa, minél fogva a váltótörvény 44. §-a utolsó bekezdésének esete nem forog fenn. Ehhez képest helyesen itélt az elsőbiróság, midőn felperest kere­setével óvás hiánya miatt elutasította. (1900. febr. 28. 1344. sz.) Kitöltött telepítés kitörlése és mással való helyettesítése. 297. Nagyváradi T.: A kereseti váltó amiatt, mert az arra reávezetve volt fizetendő az Egyesült budapesti fővárosi takarék­pénztárnál Budapesten, törölve van, aggályos, azt az aggályt eloszlatni és azt bizonyítani, hogy az említett telep a váltó-nyilatkozatoknak a váltóra vezetése után Íratott a kereseti váltóra, illetve, hogy a telep utólag jogosan töröltetett, a felperesnek kötelessége, a ki az okiratot bizonyítékul használja, az alperesnek kifogásával szemben vitatja, hogy az emiitett telep a váltójogi nyilatkozatoknak a váltóra vezetése után íratott, még pedig az említett takarékpénztár által a kereseti váltóra, azt tehát törülni és a váltónak szerződésszerű eredeti tartalmát visszaállítani annyival inkább jogosítva volt, mert agy a váltó nem véde­kező kibocsátója K. S., mint annak védekező forgatója F. S. 1898. július hó 31-én és 1899. január hó 4-én megengedték, hogy a felperes bármely általuk aláírandó váltót tetszése szerint telepíthessen. Terhelte pedig a bizonyítás felperest azért, mert a telep és fizetési helynek törlése, vagyis a váltónak e tekintetben aggályos volta mellett a váltó­kötelezettek javára az a jogi vélelem áll fenn, hogy a váltónak szer­ződésszerű eredeti tartalma meg Van változtatva, ha tehát a felperes az F. alatti okirat szerint engedett jogot igénybe vette volna is, a váltóra e jog alapján már rávezettetett telepet csak a kötelezettnek beleegyezésével törölheti, mivel a tetszés szerint való telepítési jogot a telepítés által már kimerítette, vagyis az F. alatti okirat alapján is

Next

/
Thumbnails
Contents