Magánjog 3. kötet, Öröklési jog (Budapest, 1906)

88 Öröklési jog. minthogy a jószág özvegyi jog alapján birtokban lévén, a birtok­lás megoszthatatlanságánál fogva addig, mig az özvegyi jog fenn­állott, a hajadoni jog szünetelt s igy a hajadoni joggal biró leányok azon időben, midőn az öröklési igény a törvény értelmében érvé­nyesítendő volt, tulajdonképpeni birtokosnak nem tekinthetők, tehát mint nem birtokosok ellen a bejelentett igényt érvényesíteni sem kellett. A leányokat a íiági javakban megillető hajadoni jognak ugyanis egyik törvényes következménye lévén, hogy a leányok az impetrationalis összeg és a befektetett javítások kiűzetése előtt a javakat kiadni nem tartoztak, hanem azokat ezen időpontig birto­kukban tarthatták és ezen birtoklásukban a zálogbirtokosokkal egyenlő tekintet alá estek : kétségtelen, hogy a hajadoni joggal biró leányoknak a birtoklásra érvényes jogczimök volt. És miután az özvegy anya természetes és törvényes gyámjuk volt és a birtoklás helyettes, tehát gyám által is gyakorolható, a helyettesitettek ne­vében s ezen helyettes által igazolt birtoklásnak ugyanazon jogi előnyei vannak, mint a közvetlenül gyakorolt birtoklásnak. Az özv. pedig az igényelt javakat tettlegesen használta és kezelése alatt tartotta s igy azokat physikailag birtokolta : ennélfogva a hajadoni joggal biró leányok az özvegy életében is ezzel együttes tényleges és jogszerű birtokosoknak voltak tekintendők. Annál inkább áll ez, mert csupán azért, hogy az özvegy hajadon leányainak természetes és törvényes gyámja volt és a haszonélvezetet két jogczimen, de két különböző jogalany nevében gyakorolta, a hajadoni jogot szü­neteltnek tekinteni annál kevésbé lehet, mivel a régebbi magyar törvény szerint a leányok mindig gyámság alatt állván, hajadoni jog csak az esetben létezhetett volna, ha az özvegy nem egyszer­smind anya is a leányoknak : a hajadoni jognak ily megszorítása pedig sem a törvényen, sem a törvényes gyakorlaton nem alapszik. A törvényes gyakorlat értelmében oly esetekben, midőn fiágra sza­bályozott javakban az egyik ág kihal, a netalán jogosított másik ágnak és a kir. fiscusnak öröklési joga megnyílik ugyan, de ha özvegy és leányok maradtak, azok a javakban benmaradnak, mivel az özvegy elhalt férjét, a leányok pedig atyjokat képviselik, vagyis mind az özvegy, mind hajadon leányai együttesen maradnak bir­tokban s abból mindeniket illeti a lakás, tartás, ellátás, esetleg pedig kiházasitás, még pedig az özvegyet özvegyi, a leányokat pedig hajadoni jog czimén s a hajadonoknak e jogát tőlök az anya sem vonhatja meg, mert a hajadoni jog a törvény által feltétlenül van megállapítva s annak fennállása az özvegyi jog fennállásától függővé téve nincs. Ebből következik, hogy a mennyiben a haja-

Next

/
Thumbnails
Contents