Magánjog 3. kötet, Öröklési jog (Budapest, 1906)

68 Öröklési jog. lütt cselekvő érték elhalt V. A. után nem maradván, az elhalt V. I. után hátramaradt* vagyon ennek szerzeményének tekintendő, a melyben felp.-ek oldalági örökösödési jogát alp. hitvestársi örökö­södési joga kizárja. Mindezekhez képest tehát felp.-éknek az örök­hagyó által alp.-sel megkötött örökösödési szerződés megtámadására nézve nincs is kereseti joga, miért őket ezen jog hiányából kere­setükkel elutasítani és az elsőbirói Ítéletet ekkép a per főtárgyára nézve hh. kellett. (1888. máj. hó 2-án, 33,394/1887. sz.) C. : Hh. (1889. febr. 20. 6696/1888. sz.) Kiházasitási tárgy szerzeményi vagyon. 48. Egri tsz.: Felp. keresetét azon 152 frt tőke s járulékai, mint örökség iránt indította, mely a néhai Cs. Zs., M. S.-né, illetve annak örököse, kiskorú M. Zs. hagyatéki ingóságainak eladásából befolyt és pedig indította az alapon, hogy miután az érintett összeg" azon ingóságok árába folyt be, mely ingóságokat ő mint az elhalt előbb nevezett Cs. Zs.-nak testvére, annak alp.-seli házasságra lé­pése alkalmából kiházasitási czélból adott s miuián azon vagyon ekként az ő ágától, illetve ő tőle származott, az ágiság elvénél fogva az ő reá, mint oldalrokonra száll vissza és pedig egész összegében, niinthog5r testvérei azon örökséghezi igényeikről az ő javára lemondottak. Tekintve azonban, hogy azon ingóságok, me­lyeknek a kereseti és hagyatéki összeg vételárát képezi, mint ki­házasitási tárgyak az elhalt Cs. Zs.-ra nézve családi és öröklött vagyont nem képeztek és igy az azokbani örökösödésnél az ágiság elve alkalmazást nem nyerhetne még az esetben sem, ha az alp.-i tagadás ellenében teljes beigazolást nyert volna is azon felp.-i állí­tás, hogy azon ingókat felp. adta néhai Cs. Zs.-nak; s tekintve, hogy azon ingóságok, mint kiházasitási szerek M. Zs.-ra nézve szerzeményi vagyont képeztek s igy az abbani örökösödés törvé­nyeink értelmében felmenő öröklés czimén a hátramaradt hitves­társat, illetve a kiskorú örökhagyó M. Zs. után atyját, alp.-t illeti: ezeknélfogva felp.-t keresetével elutasítani, alp. viszonkeresetének pedig helyt adni s a kereseti összeg s járulékaihoz örökösödési jogát megállapítani kellett. (1886. évi szept. 20. 4713. sz.) C. : A másodbiróság Ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben indokolásánál fogva és főleg azért, mert felp.-nek kereseti előadásából kitűnik, hogy testvére néhai Cs. Zs.-nak kiházasitásakor adott ingó tárgyakat nem osztályrész fejé­ben adta, ekként azok ajándéknak lévén tekintendők, a megajándé-

Next

/
Thumbnails
Contents