Magánjog 2/2. kötet, Családjog és kötelmi jog 2. (Budapest, 1906)

A szerződések tárgya. 567 jogos birtoklás sem szerezhető, tekintve, hogy a szerencsejáték a kihágási btkv. 88. §. által tiltott és büntetendő cselekményt képez, tekintve, hogy ezek következtében azon 4 frt, melyet F. I. az úgy­nevezett „huszonegy" szerencsejátékon elvesztett, s mely összeg a D. P. által tartott úgynevezett ,,bank"-ban volt, törvényszerűen és jogosan nem ment át D. P. birtokába: tekintve, hogy az emiitett összeg már annál fogva sem mehetett át D. P. birtokába, mert a büntető törvé^aiek épen az képezi alapfelfogását, hogy azon cse­lekményt, melyet az büntetendő cselekménynek állapit meg, min­denekelőtt semmisnek, jogilag nem létezőnek, magában és hatályá­ban érvénytelennek tekintvén, ebből folyólag tehát azon 4 frtnyi összeg, melyet F. I. tiltott szerencsejátékban elveszített, s mely még az előtte levő bankban volt, a melyre vonatkozólag tehát F. I. sem tulajdonosi akaratát — animus domini —, sem a személyes jelen­létben és a physikai hatás gyakorlásának fel nem adott képességé­ben nyilvánuló megszakitlan folytonos cselekvőségét fel nem adta, jogi értelmében F. I. tulajdonából, illetőleg birtoklásából ki sem jut­hatott ; tekintve, hogy ezek alapján F. L, amidőn a kérdéses 4 frtot a még mindig előtte volt bankból kivette, nem vett ki „idegen ingó dolgot", hanem a törvény értelmében még mindig az ő tulajdonát képező dolgot vett magához ; tekintve, hogy e szerint F. I. kérdé­ses cselekményében a lopás lényegesebb tény eleme : az ,,idegen ingó dolog" és ennek eltulajdonitása hiányozván, a btkv. 333. §-ában meghatározott lopás tényálladéka feltétlenül ki van zárva. (1892. okt. 20. 3138. sz.) Kártyázás közben adott kölcsön, a) vissza nem követelhető. 231. Felp. jogelőde A. G. és alp. ketten kártyáztak, u. n. ferblit ját­szottak, alp.-nek nem lévén elegendő pénze, felp. jogelődétől a kártyázás czéljára 300 forintot vett kölcsön, a mely összegről aztán alp. a keresethez csatolt elismervényt állította ki és az ekként kapott összeggel azntán tovább kártyázott. Kolozsvári T.: A társadalmi erkölcs által elitélt, a rendé­szet által tiltottnak minősitett és mint ilyen, a törvény által nem érvényesithetőnek kimondott játék üzése czéljából adott kölcsön birói oltalomban nem részesül. Az ált. ptkv. 1271. és 1272. §-a megta­gadja ugyanis a jogsegélyt a közrendészetileg tiltott játékokból eredő mindennemű követelésekre nézve. — Az úgynevezett ferbli-játék — a melyet felek is játsztak -— köztudomás szerint, közrendészeti­leg tiltott szerencsejátékot képez. (1899. febr. 13. G. 4. sz.) 232. Temesvári tsz.: Felp. kereseti követelése ama köl­csönösszegből származik, melyet felp. alp.-nek kártyázás közben

Next

/
Thumbnails
Contents