Magánjog 2/1. kötet, Családjog és kötelmi jog 1. (Budapest, 1906)
Kiskorúak, gyámság és gondnokság alatt állók jogviszonyai. 411 szerint elállott. S minthogy ily módon a kereset teljesen alaptalan 1877: XX. volt: az 1881. november 1-én 3263. szám alatt kelt igazságügyi tcz. ministeri szabályrendelet 55. §-a alapján felp.-est gróf G. U. P. 28- §• javára a felmerült költség megtérítésére is kötelezni kellett. (1902. decz. 22. 7540. sz.) Gondnokság alatt álló terhes ügyletei. 426. Bpesti T.: Nem vitás a felek közt, hogy alp. akkor, a midőn a kereset alapjául szolgáló vételi ügylet megköttetett, tékozlás miatt gondnokság alá volt helyezve, nem vitás az sem, hogy ehhez az ügylethez alp.-nek volt gondnoka hozzá nem járult. Minthogy pedig a gondnokság alatt alló személy terhes jogügyleteket hazai jogunk szerint érvényesen nem köthet, s igy a részére, a gondnok hozzájárulása nélkül kiszolgáltatott áruk vételárát biróság előtt csak akkor lehet sikerrel érvényesiteni, ha a kiszolgáltatott áruk a gondnokoltra nézve oly szükséges dolgok voltak, hogy azokat a gondnoknak is meg kellett volna rendelnie; minthogy erre nézve felp. mi bizonyitékot sem nyújtott; minthogy a mondott jogszabályt az a körülmény, hogy a gondnokolt részére vagyona jövedelmének egy része személyes szükségleteinek fedezésére készpénzben kiszolgáltatattatott, meg nem változtatja, mert a különben érvénytelen jogügylet csak ugy lett volna érvényes, ha a gondnokolt a vételárat ebből a pénzből ki is fizette volna, továbbá minthogy az által, hogy a gondnokolt a felp.-tői vett ruhadarabokat a gondnokság megszüntetése után is viselte, az érvénytelen jogügylet érvényesnek el nincs ismerve; végül minthogy ily elhasználható dolgoknál vagj^onszaporulatról, tehát jogtalan gazdagodásról szó nem lehet: ezeknélfogva a felajánlott bizonyitás mellőzésével a felp.-t keresetével elutasitani kellett. (1901. jan. 23. 34,198/1900. sz.) Bpesti T.: Az indokolás ama részének elhagyásával, hogy elhasználható dolgoknál vagyonszaporulatról, tehát jogtalan gazdagodásról szó sem lehet, egyebekben indokolása alapján és azért hh. mert a felp. annak a bizonyitására, hogy az alp. a gondnokság alá helyezésének megszüntetése után a per tárg}rát képező vételi ügyletet érvényesnek ismerte volna el, bizonyitékot nem szolgáltatott és mert a keresetét nem a tényleg átvett tárgyak visszaadására és illetőleg az elhasznált tárgyak egyenértékének megtérítésére irányozta, sőt ez iránt való kérelmet a perben nem terjesztett elő. (1901. okt. 2. 2052. sz.) C. : hh. indokolásánál fogva és azért, mert a kereset tárgyát képező vételi ügyletnek alp. részéről való utólagos jóváhagyása nem