Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 22. kötet (Budapest, 1912)
Közigazgatási határozatok. 39 a törvényhatósági bizottság tagja lehet és hogy a bizalmiférfiaknak lemondása azt teszi szükségessé, hogy helyettük más bizalmiférfiak alkalmaztassanak. Ugyanis az 1886. évi XXI. törvényczikk 38. §-ának az a rendelkezése, hogy a törvényhatósági bizottsági tagválasztást a közgyűlésnek e czélra megválasztott küldötte, mint elnök vezeti, egymagában is kellőképen kifejezi azt, hogy az elnök a közgyűlésnek tagja legyen; de megerősiti ezt az értelmet az, hogy a törvény sem a biráló választmánynak, sem az igazoló választmánynak a közgyűlés által választott tagjainál nem mondja, hogy a törvényhatósági bizottság tagjai közül választassanak, már pedig ezeknek is feltétlenül törvényhatósági bizottsági tagoknak kell lenniök; végül a törvény szellemével is az egvezik meg, hogy a választásnál, a hol a törvényhatósági bizottság kiegészitése történik, a vezetés törvényhatósági bizottsági tagnak és ne idegennek legyen a kezében. Már pedig, ha a törvény nem akkép értetnék, hogy a közgyűlés küldötte közgyűlési tag legyen: akkor a törvényben annak sem volna akadálya, hogy a választáson való elnökléssel teljesen idegen egyének bizassanak meg. A törvény fennebb idézett szakaszának a bizalmiférfiakra vonatkozó az a rendelkezése, hogy, ha a választók a bizalmiférfiak jelölésének jogával élni nem akarnak, a küldött (az elnök nevezi ki a bizalmiférfiakat: a bizalmi férfiak alkalmazását kötelezővé teszi és nem hagyja csupán a választók tetszésére, hogy bizalmiférfiak alkalmaztassanak-e? Tehát a választást vezető elnöknek gondoskodnia kell arról, hogy bizalmiférfiak legyenek. Ebből pedig az következik, hogy, ha mind a négy bizalmiférfiu kijelenti, hogy a választás további foiyan án részt nem vesz és ezzel a kijelentéssel a helyiséget elhagyják: a választást vezető elnöknek kötelessége az iránt intézkedni, hogy az ekkép lemondott bizalmiférfiak helyett mások alkalmaztassanak. (6309/910. K. sz.) ad I. Törvényhatósági bizottsági tagválasztást vezető elnök abban a kerületben, ahol elnököl, meg nem választható Kb. 4297/908. K. sz. (Gr. XVI. 12. 1.) ad II. A községi képviselő-testület által eszközölt tisztviselő választásoknál bizalmi férfiak alkalmazását a törvény nem követeli Kb. 8/903. K. sz. (Gr. V. 340. Gl. X. 315.) 18. Midőn a szavazás különböző időtartamú megbízatással választandó bizottsági tagokra egyszerre történik, csak az oly szavazatlapok t&kinthetők érvényeseknek, a melyeken a választók világosan kifejezik azt az akaratukat, hogy melyik jelöltet milyen tartanra megbízatással választják meg. Az olyan eljárásnak azonban, hogy ily határozott megjelölés nélkül beadott szavazatlapok alapján a legkevesebb szavazatot nyert jelölt jelentessék ki rövidebb időtartamra szóló megbízatással megválasztottnak, törvényes alapja nincsen. (2945/1911. K. szám). V. ö.: 5193/908. K. sz. (Gr. XVI- 7. 1.; 6859/908y K. sz. n. ott.)