Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 22. kötet (Budapest, 1912)

A végrendelet alaki kellékei. 165 dékot csak ezen felolvasás és elfogadás után irták alá és mert a törvény a végrendelet lényeges alaki kellékeként nem irván elő azt, hogy a végrendeleten levő külön záradéknak azt is kell tartalmaznia, hogy ez a záradék is felolvastatott és elfogadtatott, ennek megtörténte utólag tanúvallomásokkal is bizonyitható. A felpereseknek azt az állítását, hogy A. F. örökhagyó a végrendelet felolvasása után mit sem szólt, a végrendeleti záradék tartalma, mely szerint a végrendelet felolvasása után A. F. kinyilatkoztatta, hogy az az ő végintézkedését tartalmazza s a végrendeleti tanuk vallomása is megczáfolja. Az pedig, hogy örökhagyó ezt a kijelentést csak L. B. végrendeleti tanúnak az elsőrendű alperes felhivása folytán hozzáintézett kérdésére tette meg, a végrendelet érvényességére befolyással nem bir, mert a törvény az emiitett kijelentésnek érvényét egyáltalán nem teszi függővé attól, hogy azt a végrendelkező kérdés nélkül, vagy pedig a végrendeletet felolvasó tanúnak kérdésére tette-e meg? Alaptalan az a kifogásuk is, hogy a végrendeletnek dr. A. A. elsőrendű alperesre vonatkozó része az 187G: XVI. t.-cz. 10. §-ának értelmében azért lenne érvénytelen, mert a végrendeletet maga az elsőrendű alperes fogalmazta és azután harmadik személyivel leirattá ós készen hozta a végrendeletet kelte előtti napon végrendelkezőkhöz K-ra, a végrendelet pedig az ilyen esetre az idézett 10. §-ban előirt alaki kellékeket nélkülözi. Helyes ugyan az az érvelés, hogy ezen §. intézkedése nem egyedül a végrendelet leírójára, hanem annak fogalmazójára, megszerkeszíőjére is vonatkozik, de a B) a. végrendeletnek az elsőrendű alperesre vonatkozó részét az idézett 10. §. értelme szerint még azon esetben sem lehet érvénytelennek tekinteni, ha való lenne is az, amit elsőrendű alperes tagadott, hogy a végrendeletet tényleg az elsőrendű alperes fogalmazta és ő irattá le. A 10. §-nak ugyanis az az indoka és czélja, hogy a végrendelet irója, fogalmazója, készítője a saját előnyére és javára szóló rendelkezéseket a végrendelkezőnek tudta és akarata nélkül, esetleg annak akarata ellenére fel ne vehessen, be ne Írhasson és azáltal a végrendelkezőnek valódi végakaratát meg ne hamisíthassa és ennek megakadályozása végett intézkedik a 10. §. akként, hogy a végrendelet irója a végrendeletben neki szánt előnyben csak e §-ban felsorolt esetek egyikének vagy másikának fennforgása esetében részesülhet. Ebből folyólag a végrendelkezésnek a végrendelet Írójára vonatkozó része nem érvénytelen akkor, ha megállapítható, hogy a végrendelkező a végrendeletnek idevonatkozó tartalmát jól is-