Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 22. kötet (Budapest, 1912)

154 Öröklési jog. tele mellett köztudomású, hogy egy felnőtt gyengeelméjü és igen könnyen gyógykezelésre szoruló egyénnek eltartása, gondozása, ápolása ezen összegből nem fedezhető; a biróság özv. P. S.-né gondozása, ápolása, ellátásának egyenértékét 350 K-ban állapitja meg; — ezek alapján megállapítható, hogy az özvegyi haszonélvezet tárgyát képező ingatlanok évi tiszta jövedelme az özvegy tartás és ellátására szükséges összegnek kétszerese, tehát azt nagy mértékben túlhaladja; s miután felperesek alperesek egyenes leszármazóinak és az özvegyi jog korlátozását kérelmezni jogosultak is, felperesek keresetének helyt adni és özv. P. S.-né özvegyi jogának korlátozását kimondani kellett. A korlátozott özvegyi jog mérvéül, miután az iratokból kitetszőleg alperes a felperesek által felajánlott természetbeni ellátást igénybe venni nem hajlandó s miután erre akarata ellenére nem is szorítható, a biróság az ítélet rendelkezésében kitett öszszegben ... (a fenti okokból) vélte megállapíthatónak . . . Ez okból alperes korlátozott özvegyi jogának mérvét a biróság az ítélet rendelkező részében kitett 350 K évi járadékban és a hagyatéki házban természetben igénybe vehető lakhatási jogban állapította meg. A nagyváradi kir. itélö táhla: Az elsőbiróság Ítéletét felhozott indokainál fogva helybenhagyja. A kir. Curia: A mápodbirósáer ítéletét indokolása alapján helybenhagyja. (1911. április 6-án, 5611/1910. sz.) Hasonlás C. 4319/910. (Gr. XVTI. 133. 1.) Lásd még a Gr. XVTI. 132. lapon ö»s7eállitott joggyakorlatot a megajándékozásai szembeni özvegyi jogra vonatkozólag. 243. A férjét elhagyott nő, ha hibás volta igazoltatott, az elhagyás ténye által érdemetlenné vált az özvegyi jogra és arra pusztán a házassági kötelék fennállására hivatkozással igényt nem tarthat. A pozsonyi kir. tábla: Felperes azt vallotta, hogy mivel férje szemrehányásokkal illette, megunta a házaséletet, 14 hét után férjét elhagyta s annak haláláig, 13 évig, férjétől különváltan élt. A tanuk szerint néhai M. J. a felperest többször hívta viszsza, de csak egyszer eredménynyel s nemsokára az első elhagyás után nejével nem bánt rosszul s az együttélés megszakítására okot nem adott, a felperesnek testvére és sógornője sem tudnak válási okról, és szerintük felperes azért hagyta el férjét, s azért nem akarta az életközösséget visszaállítani, mivel nem volt vonzalma férjéhez; beigazolást nyert az is, hogy felperes szorgalmazta a válást és mivel váló oka nem volt, férjét rábiratta ügyvédjével a válóper indítására; megállapítható, hogy a különélésre nem a férj adott okot, hanem felperes maga nem kívánt férjével élni.