Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 21. kötet (Budapest, 1911)

156 Közvégrendelet bizonyságából, hanem egyéb teljes (hitelt érdemlő adatokból is szerezhet magának meggyőződést. Az azonossági és ügyleti tanukul szerepelt 0. K. és L. J., továbbá dr. J. I. eljárt kir. közjegyző vallomásából megállapítható, hogy L. J. tanú 20 évi állandó érintkezésből jól ismerte N. J.-t, úgyszintén ismerte azt 0. K. is látásból és tudta, hogy párkányi lakos, csak a nevét nem tudta, a kir. közjegyző pedig ezenfelül a családi és vagyoni viszonyokra vonatkozó kérdésekkel, valamint az ingatlanokra vonatkozó telekkönyvi szemle felvételével megállapította ugy N. J. személyazonosságát, mint az ingatlan vagyona minemüségét s ezen adatokat a végrendelet szövegében fel is használta. Ekként bár magából a közvégrendeletből nem tűnik ki, hogy az eljárt kir. közjegyző az 1874: XXXV. 70. §-ának rendelkezéseit minden részletre nézve betartotta, minttiogy azonban a végrendelkező személyazonossága bíróilag megállapítható volt s ennek megfelelőiem nem lehet kétséges, hogy a végrendelkező N. J. volt és miután egyéb alapon a végrendelet megtámadva nem lett: az elsőbiróság helyesen mondta ki érvényesnek. (1910. november 9. 3261. sz.) A közvégrendeletekre előirt törvényes intézkedésekkel nem ellenkezik az, ha a közjegyző az okiratot már előre elkészíti. Tekintettel az 1874: XXXV. t.-cz. 70. §-ának rendelkezésére, a kir. közjegyző által felvett végrendelet ügyleti tanúinak a végrendelkezőt személyesen ismerniök nem szükséges. G. 2797/907. (Gr. XVI. 181. 1.) A közvégrendelet alaki kellékeinek teljesen megfelel, ha a közjegyzőnél felvett végrendeletnél a végrendeleti tanuk jelen vannak az okirat felolvasásánál és akkor, mikor a végrendelkező az előtte felolvasott végrendeletre nyilatkozik és azt aláirja vagy kézjegyével ellátja. G. 7778/904 (Gr. XII. 279. 1.) Hasonló G. 8825/95. (Gr. VII. 561. 1.) 294. Érvénytelennek mondatott a közvégrendelet, mert örökhagyó a végrendelet felolvasása és megmagyarázása után érthető nyilatkozatot, melyből az írásba foglalt intézkedés jóváhagyását közvetlenül megállapítani lehetne, nem tett; mert fejével ugyan bólintott, de ez a végrendelkezésnél megkívánt jóváhagyó kijelentés fogalma alá nem vonható jel, tanuk szerint, a súlyos betegségben szenvedő örökhagyó fájdalomkitöréseiként is magyarázható. A kir. törvényszék az ügyleti tanuk vallomása alapján helyesen állapitotta ugyan meg, hogy ezek csak a végrendelet irásba foglalásától kezdődőleg annak felolvasásánál, megmagyarázásánál és aláírásánál voltak jelen, tévedett azonban akkor, mikor abból indulva ki, hogy a tanuk nem voltak jelen abban az időben is, mikor örökhagyó az irásba foglalni kivánt végakaratát a közjegyző előtt kijelentette, ezt a körülményt az 1874: XXXV. t.-cz. 35. §-ának b) pontja által megkívánt lényeges kellék hiányának tekintette s a végrendelet érvénytelenítése iránti kérelemnek ez okra alapítva adott helyet.