Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)
Bányajog. Annak eldöntése, hogy zártkutatási engedély jogszerűen adatott-e ki, hogy az joghatályosan volt-e megszüntethető vagy elvonható, a bányabiróság hatásköréhez nem tartozik. A kolozsvári kir. tábla: Az elsöbiróság végzését az abban felhozott indokokból és még azért is helybenhagyja, mert az 1871. évi XXX. t.-cz. 21. §-ának 2. pontja szerint a bíráskodás a bányajogositványok iránti peres ügyekben a bányabirósághoz van ugyan utalva és ugyanezen szakasz 2. a) pontja szerint a bányabiróság hatásköréhez tartozik a bányák és azok tartozékaira vonatkozó dologi jogok feletti biráskodás is, amik alatt nemcsak a bányahatóság által engedélyezett mindennemű jogositványok, hanem mindazon földfeletti épületek, telkek és építmények is értendők, melyek az ásványok megszerzésére és elkészítésére szánvák, vagy különben a müvei egy egészként összekötvék és együtt használtatnak. Eme rendelkezések azonban nem értelmezhetők akként, hogy a bányakapitányság s ennek felettes hatósága által az általános bányatörvény szerint kifejezetten hozzá utalt igazgatási kérdésekben hozott közjogi vonatkozású határozatok a bányabiróság által, melynek hatásköréhez csak a magánjogi kérdések eldöntése tartozhatik, ismételt döntés alá vonhatók lennének; . . . miért is annak eldöntése, hogy a zártkutatási engedély jogszerűen adatott-e ki, hogy az joghatályosan volt-e megszüntethető vagy elvonható, mint csak az eredményében esetleg dologi jogot megállapító, de önmagában dologi jog keretéhez nem tartozó és így igazgatási teendőket képező kérdés eldöntése a bányabiróság hatásköréhez nem tartozik, miután a fentebb hivatkozott t.-czikk idézett rendelkezése kifejezetten a bányák és azok tartozékaira vonatkozó dologi jogok feletti döntést utalja a bányabiróság hatásköréhez, kétségtelen azonban, hogy csak a már harmadik személylyel szembeni magánjogi viszony tekintetében, már pedig az, hogy a bányamester, illetve a bányakapitányság, vagy annak felettes hatósága a zártkutatmányi engedélyt törvényszerűen adta ki, vagy tagadta meg, illetve vonta vissza, nem magánjogi vonatkozású, hanem az erre törvény által meghatározott illetékes hatóság közjogi államrendészeti intézkedése, amely a bányabiróság általi felülvizsgálat tárgyát nem képezheti.