Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)

A m. kir. közigazgatási bíróság közigazgatási osztályának vármegyék önmegadóztatási jogát a most idézett törvényben megszabott korlátokon tul kitérjeszsze, ez iránt a törvényben mindig kifejezetten intézkedett, amint ezt a közutak és vámokról szóló 1890. évi I. törvényczikk, a 7 éven felüli gyermekek gondozásáról szóló 1901. évi XXI. törvényczikk, valamint egyes vármegyei helyi érdekű vasutak segélyezéséről szóló törvények rendelkezései tanúsítják. Az 1886. évi XXI. törvényczikk 88. §-a azonban csak azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a törvényhatóságok a törvény életbelépte után egy év alatt nyugdíjintézet létesítéséről tartoznak gondoskodni. Abból tehát, hogy a 88. §. a törvényhatóságokat csupán a nyugdíjintézet létesítésére kötelezi anélkül, hogy egyúttal a vármegyék pótadó kivetési jogának az 1883. évi XV. törvényczikkben meghatározott korlátait is kiterjesztette volna, okszerűen következik, hogy amennyiben e czélra pótadó kivetése szükséges, az csak a most idézett törvény alapján eszközölhető. Az 1883. évi XV. törvényczikknek a pótadóra vonatkozó általános rendelkezései teljesen függetlenek attól, hogy a pótadóból befolyó jövedelem mint külön alap szabályrendelet alapján kezeltetik-e vagy sem. A jegyzői és vármegyei tiszti nyugdijalapokon kívül vannak egyes vármegyéknek közgazdasági, közművelődési, jótékonysági stb. czélu alapjai, amelyek segélyforrását szintén vármegyei pótadó képezi, s amelyek szabályrendeletek alapján kezeltetnek. A panaszló vármegye álláspontja szerint pedig, mindazon pótadó, amely az ily szabályrendelet alapján kezelt alapok szükségleteinek fedezésére szavaztatik meg, nem vonható az 1883. évi XV. törvényczikk rendelkezései alá s annak megszavazásánál ezen törvény korlátai nem irányadók. Ezt azonban a törvény nemcsak hogy nem rendeli, hanem ily felfogás érvényesülése a törvény czélzatával teljesen ellenkező állapotot teremtene. (530. 1909. K. sz.) (1907: LX. t.-cz. 1. és 3. §.; 1900: XVII. t.-cz.; 1901: XXI. t.-cz; 1902: ÜL t.-cz.) I. Azok a vármegyei épületek, amelyek rendeltetése az volt, hogy vármegyei tiszti lakásokul használtassanak, ezt a közigazgatási czélu jellegüket, az 1904: X. törvényczikk hatálybalépte után sem vesztették el és mindaddig, amig rendeltetésüknek megfelelő más czélra, például vármegyei hivatalok elhelyezésére, igénybe nem vétetnek, a vármegye költségvetésében továbbra is mint természetben adott lakások kell, hogy szerepeljenek, amelyekért a vármegye a tisztviselői lakáspénzeket sem házbér, sem más czimen nem követelheti. II. Noha az 1902: III. törvényczikk azokat a vármegyei pénztári és számvevőségi állásokat, amelyeket a vármegye annak idején a gyámpénztári tartalékalap terhére rendszeresitett, megszüntette s e*.« zel az a czél is megszűnt, amelyre a vármegye a hozzájárulást megszavazta, az erre lekötött összeg felett való rendelkezés joga a vármegyére még sem szállott vissza, hanem ezek a hozzájárulási összegek