Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)

A győri kir. Ítélőtábla: A perben kihallgatott végrendeleti tanuk egyező vallomása szerint a néhai özv. I. A.-né A. J. végrendeletének szerkesztésénél A. F. egyik végrendeleti örökös maga mondotta el, hogy mi a végrendelet tartalma s maga a végrendelkező csak annyiban vett részt a végrendelet megalkotásánál hogy a végrendelet Írásba foglalójának, R. A. községi jegyzőnek A. F. nyilatkozatai után hozzáintézett kérdéseire igenlő választ adott s az irásba foglalt végrendelet felolvasása és megmagyarázása után is csupán „jól van", ,,ugy van", „megelégszem vele" kifejezésekkel jelentette ki a végrendelethez való hozzájárulását. Minthogy a végrendelkezés időpontjában 83. életévében volt örökhagyó a végrendelkezésnél jelen volt tanuk vallomása szerint súlyos beteg volt s nehezen beszélt, nyilatkozatait mindenik végrendeleti tanú nemis értette meg, sőt T. I. tanú szerint a végendelkező a végrendelkezés alkalmával ..jóformán magán tul volt", ápolójának, özv. P. S.-né I. E.-nek vallomása szerint pedig már harmadfél hét óta betegen feküdt s ez alatt az idő alatt hol öntudatánál volt, hol nem, s a végrendelet alkotásánál nagyon gyönge volt, tétovázva és kijelentéseit megváltoztatva beszélt, mindezekből a tábla azt állapitja meg, hogy özv. I. A.-né a végiendelet tételekor szabad akaratelhatározó képességgel nem birt s hogy a kézjegyével ellátott végrendelet lényegileg nem az ő független és önálló akaratnyilvánítását, hanem az A. F. által helyette az ő végrendelkezése gyanánt bemondottakat tartalmazza. Ebből magyarázható ki az is, hogy az örökhagyó A. L.-ról, akinek részesítését illetőleg határozott ígéreteket tett s akiről a végrendelkezés folyamán is több izben kérdezősködött, végrendeletében egyáltalán nem gondoskodott. Ezeknél fogva a felperesek által megtámadott végrendelet anyagilag érvénytelen lévén stb. (1908. június 15-én, 1260. sz.) A kir. Curia: A másodbiróság Ítéletét indokolásánál fogva helybenhagyja. (1909. február 10-én, 4267/908. sz.) Az örökhagyó végrendelkezési képessége azon időpont szerint Ítélendő meg, amelyben végrendelkezett. C. 1893 febr. 9. 12375/92 (Gr. VII. 436. 1.) Végrendelkezés kényszeritésének bizonyitása. C. 1886 nov. 30. 4595 (Gl. III. 185. 1.) A gyengeelméjűség miatt történt gondnokság alá helyezés még nem zárja ki ;iz illetőnek végrendelkezési képességét. C. 1905 jan. 31. 486/904 és 1905 ápr. 18. 3893/904 (Gr. XII. 265. 1.) 10, A végrendelet értelmezése. (Tervezet 1839—1852. §-ai.) Midőn a vég-rendeletben általános örökös nincs nevezve, az örökös vagy hagyományos csakis azt kaphatja a végrendelet alapján, ami a végrendeletben részére minden kétséget kizárólag kijelölve van és ha az ekként egyidejűleg kijelölt vagyontárgy az örökhagyó elhaltakor természetben nincs meg, akkor a végintézkedés erre vonatkozóan hatályta-