Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)

190 Bp. 343-. 355- §§• anyagi törvény alkalmazása czéljából szükséges felülvizsgálat nem eszközölhető. (1907. nov. 7. 8642. sz.) 358. Uj ítélethozatal elrendelése, mert az alsóbiróság Ítéleté­ben az enyhítő és súlyosító körülményeket meg nem állapította. C: A Bp. 328. §-ának 2. bekezdése értelmében a vádlott elité­lése esetén az ítélet indokolásában tüzetesen megjelölendők azok a súlyosító és enyhítő körülmények, amelyeket a bíróság a büntetés mértékének megállapításánál figyelembe vett. Jelen ügyben a tör­vény emiitett rendelkezésének az alsófoku bíróságok eleget nem tet­tek, bár ítéletükben kijelentették, hogy súlyosító és enyhítő körül­ményeket fenforogni nem látnak, amely felvetésnek különben is el­lentmond az, hogy a cselekményre meghatározott büntetés legkisebb mértéke is megközelittetett. Minthogy pedig a vádlott védője által a Bp. 385. §-ának 3. pontja alapján bejelentett semmiségi panasz az elől jelzett hiány miatt alaposan el nem bírálható; minthogy e sze­rint a büntető törvény megfelelő rendelkezésének alkalmazhatása végett a fent emiitett körülmények megállapitása szükséges, ezek­nél fogva mindkét alsófoku bíróság ítéletét a Bp. 437. §-ának 5. be­kezdése értelmében megsemmisíteni és a törvényszéket uj eljárásra és uj ítélet hozására utasítani kellett. (1907. decz. 18. 9721. sz.) 359. Tanuk neveire való hivatkozás nem indokolás. C.: A Bp. 328. §-a értelmében az ítélet indokolásában ki kell fejteni, hogy a bíróság mely tényeket s mily okból tart bizonyított­nak s nem elegendő a tanuk neveire való utalással, a tényállás in­dokolása helyett puszta kijelentést tenni. (1908. máj. 13. 3660. sz.) Bp. 343- &• 360. Esküdt kizárására nem elég annak felemlítése, hogy el­fogult. C.: A védő és vádlott kizárási kérelmüket azzal indokolták, hogy bizalmas értesülésük szerint a nevezett esküdt ,,minden ilyen ügyben elfogult". Eltekintve azonban attól, hogy az állítólagos el­fogultságra nézve, melyet az esküdt tagadott, mi tárgyi adat sem hozatott fel: a panasz alaptalan, mert a kizárás okául előadott kö­rülmény a Bp. 343. §-a szerint nem kizárási ok. (1908. ápr. 22. 3051.) Bp- 355- §• 361. Felesleges kérdés. C.: Ámbár felesleges volt a kérdésbe annak felvétele, hogy vádlott a K.-ba történt elutazásának kellő okát adni nem tudja; mert ez a körülmény sem a vád alapjául szolgáló tett megkülönbözteté­sére alkalmas ténybeli körülményekhez, sem a bűncselekménynek a törvényben meghatározott alkotó elemeihez nem tartozik; mind­amellett, minthogy a Bp. 427. §-ának 2. bekezdése szerint az ugyan­azon szakasz 4. pontjában meghatározott semmiségi okot a vádlott

Next

/
Thumbnails
Contents