Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)

124 Btk. 330. pótmagánvádlóna'k kilakoltatáesához az utczán őrt álló rendőrnek segítségét kérte. A rendőr a segédkezést az alapon, hogy ő helyet nem hagyhatja el, megtagadta. Ezután S. házgondnok H. A. es T. I. és D. K.-val és három napszámossal felment a B. H. lakása elé azzal az elhatározással, hogy a lakásba erőszakkal is bemenjenek s B. H.-t onnét kilakoltassák. Midőn a lakás kinyitását B. H. megtagadta, S. F. H. A.-t a lakás kinyitására, majd pedig mikor ez nem sikerült, az ajtó egyi'k üvegtáblájának betörésére felszólította, mit ez meg is tett, azután S. meghagyására T. I. vádlott a törés folytán támadt résen benyúlt s az ajtót belülről kinyitva, valamennyien a konyhába behatoltak. Ezután S. F. a kilakoltatás jogtalanságáról valaki által felvilágosittatván, ez eljárását abbanhagyta anélkül, hogy egyetlen tárgyat is elvitetett volna a lakásból. S. F. vádlott arról, hogy a felmondás nem volt szabályszerű, csupán a VIII--X. ker. járásbíróságnak nov. 8-án hozott Ítélete nyomán szerzett tudomást. C.: Tekintve azt, hogy a kir. tábla a tényekből helyesen vonta le azt a következtetést, hogy S. F. vádlott a maga eljárását észszerűen jogosnak tarthatta és jóhiszeműen cselekedett, a kél vádlott társa pedig csupán az ő rendelkezéseit hajtotta végre; minthogy a vádbeli bűntett a Btk. 75. §-a szerint csupán szándékosan követhető el s a szándéknak tudatosan bűncselekmény elkövetésérc kell irányulni, ily szándék pedig a vádlottak tettében fel nem ismerhető: ennélfogva az alaptalan semmiségi panaszt el kellett utasítani. (1908. febr. 12. 1062. sz.) 233. Beugrás kapun át nem erőszak. C.: Vádlott Gy. S. kapujához ment s azt előbb döngette, azután a kapun át beugrott az udvarba és a konyha ajtajához menve, azt is addig döngette, mig a sértett azt ki nem nyitotta s ekkor a sértett akarata ellenére a szobába bement és ott bennmaradt. Vádlott mindezt jogtalanul s illetőleg jogos indok nélkül tette, azonban sem a kapun át való beugrás, sem a konyhaajtó döngetése nem képez oly erőszakot, mely a Btk. 330. §-ában körülirott bűntett tényálladékát megállapítaná s igy vádlott ellen csak az forog fenn, hogy a sértett lakásába annak akarata ellen bement s annak akarata ellen bennmaradt. E tényállás alapján azonban nem a magánlak megsértésének a Btk. 330. §. és a 331. §. 2. pontja szerinti büntette, hanem annak a Btk. 332. §-ában meghatározott vétsége esik a vádlott terhére. (1908. márcz. 3. 1692. sz.) 234. A magánosok elleni erőszak és a magánlaksértés elhatárolása. C: A Btk. 175. §-ában meghatározott bűncselekményt az különbözteti meg a magánlaksértéstől, hogy előbbinek alanya mindig „csoport", azaz nagyobbszámu embertömeg s a Btk. 332. §-ában meghatározott magánlaksértéstől ezenkívül a behatolás erőszakos jellege is. (1908. máj. 27. 4092. sz.)