Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 18. kötet (Budapest, 1908)

Bp. 288. §. 2. p., 311., 313., 317- §§• 139 Bp. 288. §. 2. p. A biztosítani kivánt tény tüzetesen megjelölendő. 263. C: Helyesen utasította el az esk. bíróság a Bp. 384. §-ának 9. pontja alapján megtámadott végzésével a védő azon indít­ványát melylyel a D.-n, R.-n és P.-n állítólag előfordult esetekre nézve azt kívánta bizonyítani, hogy a csendőrök „reátámadtak a munkásokra és barbár módon bántak el velők." Az állitások ugyanis itt is egész általánosságban vannak odaállítva anélkül, hogy a bán­talmazás ténye és a támadás azon körülményei, melyekből annak jogtalansága következnék, a bizonyítás tárgyául megjelölhettek volna: maga a „barbár" elbánás pedig nem tényfelhozás, hanem vé­leménymondás. (1907. febr. 27. 1927. sz.) Bp. 311. §. Nem semmiség az, hogy a bíróság a tanút a perbeszédek után es­kette meg. 264. C.: Szabálytalan volt ugyan a törvényszék intézkedése, hogy a tanuként kihallgatott ifj. B. B. meghiteltetése tárgyában csak a bizonyító eljárás befejezése és a perbeszédek előterjesztése után határozott, ez a szabálytalanság azonban nem ütközik a Bp. 384. §-ának 5. pontjába. (1907. márcz. 7. 2285. sz.) = L. a C. V. sz. döntvényét. Az elitéltetésére vonatkozó iratok felolvashatók. 265. C.: A Bp. nem tartalmaz tiltó rendelkezést a tekintetben, hogy a már jogerősen elitélt tettes, vagy részesre vonatkozó Ítélet a főtárgyaláson felolvasható nem volna, egyébként pedig a B. J.-ra vonatkozó hadbírósági ítéletek a bűncselekményre vonatkozó irato­kat képezvén, mint ilyenek a Bp. 313. §-ának 1. bekezdése értelmé­ben felolvashatók voltak. (1907. febr. 21. 1756. sz.) Bp. 317. g. Minősítés-változtatás alapján elnapolás nem kérhető. 266. C: A Bp. 317. §-a szerint az elnapolás csak az esetben kérhető, ha a vádló a bizonyítás következtében „a tényállást meg­változottnak" találja s ily alapon módosítja a vádat. (Bp. 316. §.) A változatlan tényállás mellett, csupán a minősítés tekintetében módosított vád azonban nem esik e tekintet alá; a minthogy az ez irányban tisztán jogi szempontból érvényesítendő védelem nem is tehet szükségessé további előkészítést (Bp. 318. §. 1. bek.) Az esküdtbíróság tehát helyesen járt el, midőn az elnapolási kérelmet elutasította. (1907. febr. 27. 1927. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents