Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 17. kötet (Budapest, 1907)

Btk. 172. g. 59 nyújtott törvényjavaslat bírálatára vonatkozott, a nem büntethetőséget meg- nem állapítja. A jelen esetben pedig azért nem, mert bármily irányzatosnak és sérelmesnek tartotta is vádlott a kormány által teivezett törvényjavaslatot, a mely állítólag szeme előtt lebegett, beszédének elhangzása alkalmával, mikor a magyar nemzetnek nyelvé: olyannak tüntette fel, mint a melynek megtanulása és beszélésc más nemzetiségre meggyalázó volna, hogy a nyelvkitépéssel egyenlő, akkor a magyar nemzetet a tót nemzetiség ellenségének tüntette fel a jelen volt 6—80 főnyi gyülekezet előtt, amely alkalmas volt nemcsak a felnőttekben, de a fogékony gyermeki lélekben is a magyarok iránti mély gyűlöletet felkelteni, még pedig annál is inkább, mert a szavaknak meggyőző erőt adott a vádlottnak előkelő papi és az iskolahatóságnál betöltött vezető állása is, amennyiben éppen a lelkész az, aki híveinek az érzelmeit rendszerint irányithatja. A mi pedig azt a panaszt illeti, hogy a jelenlevő 60—80 ember együttléte a gyülekezet jogi fogalmát ki nem merítené, még pedig abból az okból, mert az elhangzott beszédet azok közül csak kevesen (állítólag csak 6—8 ember) hallották, jogi értékkel azért nem bir, mert a gyülekezet fogalmát 60—80 ember együttlétes kimeríti s e törvénynek nem alkotó eleme az a körülmény is, hogy a gyülekezetet minden egyes tagja meghallja az izgató beszédet, hanem elegendő az a pusztaa lehetőség, hogy az izgató szavakat a jelenlevők meghallgassák; már pedig a jelen esetben vádlott az elnöki székről felemelkedve, a jelenvoltak előtt a vizsgázó gyermekekhez intézett záróbeszédében használta a vád tárgyává tett kifejezéseket, tehát a gyülekezet minden tagjának módjában állott, hogy az elhangzott beszédet meghallja. Különösen súlyt helyez a védelem arra a körülményre is. hogy az előbbi oknál fogva a nyilvánosság sem forgott fenn, amely az elkövetési módnak egy lényeges kelléke. Maga a gyülekezet már kifejezi a nyilvánosságot, valamint a jelen esetben kifejezi az a tény, hogy a beszéd nem egyesekhez, hanem az ott jelenlevőkhöz volt intézve. Nem lehet tehát semmi kétség az iránt, hogy a nyilvánosság, amelyet a törvény megkíván, a jelen esetben fenforgott. Végül a mi az izgatásra irányuló szándéknak hiányát illeti, a megállapított tények figyelembevétele mellett ez sikeresen nem érvényesíthető. A szándék a Btk. 172. S-ának 2. bekezdésébe ütköző, nemzetiség elleni izgatás vétségénél a gyűlölet felkeltésére irányul. A gyűlölet felkeltésének lehetőségét pedig a tettes által használt kifejezésekből kell megállapítani. Amennyiben pedig megállapíttatik a beszédnek erre alkalmas volta; önként következik ebből a szándéknak ily tudatos megnyilvánulása, a jelen esetben pedig ehhez kétség nem férhet, mert a vádlott az állásával járó kellő előképzettség mellett szavainak horderejét, jelentőségét és czélját félre nem ismerhette, ez a tudat pedig kizárja a szándéknak vitatott hiányát. (1905 deczember 7. 10,526. sz.)