Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 17. kötet (Budapest, 1907)

Kp- 384- §• 5- és 9. ]>., 384. §. 9. p. 2IO—22I. $-ába és 309. §. 3. bekezdésének szabályaiba egyáltalán nem ütközött, semmiség terhe alatt pedig a törvényben tiltva éppen nincsen; a R., P. stb. tanuk egyszerre történt szembesítésére vonatkozó állítás meg a íotárgyalási jegyzőkönyv által meg van czáfolva, de ha való volna, a törvényben semmiség terhe alatt tiltott dolog akkor sem történt volna. (1905 márczius 29. 2975.) Bp. 384. §. 9. p. d) Bizonyítás kiegészítése iránt s a védelem érdekében tett más indítvány mellőzése. 382. C.: Tekintve azonban, hogy a T. azért tagadta meg tanú kihallgatását, mert azt a körülményt, hogy a sértést N. okozta, érdektelen tanuk már bizonyították és így az ellenkezőt valló egyedüli tanú kihallgatásától eredmény nem várható, nyilvánvaló, hogy a kérelem megtagadása a védelem érdekét nem sértette, az ítéletre befolyással pedig nem volt. (1904 január 28-án, 822. sz.) 383. C.: A tárgyalást vezető elnök a Bp. 364. §-ának 1. bekezdése szerint köteles volt a Bp. 313. §-a értelmében felolvasott helyszíni szemlejegyzökönyvet az esküdteknek kiadni. Az ennek megtörténte miatt a védő által bejelentett semmiségi panasz tehát alaptalan. A védő által a lövésnek iránya és a vádlott testmagaslata közötti viszonylatra nézve kért pótbizonyitást az esküdtbíróság helyes indokból tagadta meg. Különben is annak beismerése mellett, hogy a lövés a vádlottól eredt, teljesen lényegtelen az, hogy a lövést a vádlott mily helyzetben ejtette; mivel arra, hogy a lövés nem szándékosan, hanem véletlenül történt, következtetést vonni semmi esetre sem lehetne, mert ha véletlenül érhette lövés a sértettet a fegyver bizonyos helyzetében, ugyanazon helyzetből szándékosan is történhetett a lövés. A semmiségi panasz tehát ez irányban is alaptalan. (1904 február 10. 4871.) 384. A felebbviteli főtárgyaláson a közvádló dr. G. ügyvéd vizsgálati tanúvallomásának felolvasását kérte, ezt azonban a tábla a főtárgyalás folyamán hozott végzésével megtagadta. C.: A semmiségi panasz alaptalan, mert tanú vizsgálati vallomásában azt adta elő, hogv vádlott 1901. évi deczember havában panaszkodott arról, hogy fizetési kötelezettségeinek nem képes eleget tenni s az utóbb vádlott által bemutatott mérlegből tanú azt látta ugyan, hogy vádlott még cselekvő vagyoni állapotban volt, de maga tanú azt adja hozzá, hogy a neki felmutatott mérleg helyességéről meggyőződést nem szerzett. Ehhez képest, tekintve, hogy e tanú vallomásától ki nem tűnik, hogy vádlott 1901. évén a törvénynek megfelelően a cselekvő és szenvedő vagyoni állapotot tartalmazó rendes mérleget szerkesztett volna; másrészt tekintve, hogy ezen tanúvallomás a megállapított fizetésképtelenség megdöntésére