Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)
Házassági törvény. 241 a férj maga adván alkalmat nejének találkozásokra és a korábbi benső viszony folytathatására, ezek az utazgatások, találkozások és a benső viszony alkalomszerű folytatása megszűnt a férjnek jogos okul szolgálni a házassági együttélés megszakítására. (Curia 1905 április 7. LG. 675/1904. sz. a.) 594. Minthogy a felek egybehangzó vallomása szerint, az életközösséget a felperes az 1894. évben szakitotta meg, keresetét pedig az 1898. évben inditotta, azt pedig, hogy a törvényes 6 havi idő alatti megindításban gátoltatott, nem is állitotta, az 1894. évi XXXI. t.-cz. 80. §. a) pontjára alapitott kereset ugyanezen törv. 83. $-a szerint elévült s ennélfogva az a) pont alapján a bontás nem szorgalmazható ugyan, de a törvény 84. §-a rendelkezésénél fogva más bontó ok támogatására minden esetre szolgál. (Curia 1905 szeptember 16. 3889.) 595. Felperesnek előadása szerint az alperes 9 hónapi távolléte után hozzá visszatért s vele 3 napig együtt élt; az egybekelés napján való eltávozása tehát megbocsátottnak lévén tekintendő, a H. T. 82. és 84. §-ai értelmében bontó okul már nem, hanem csakis ennek kapcsán a felbontás iránti kérelem támogatására szolgálhat. (Curia 1905 szeptember 26. 3990.) 596. A férjnek az a cselekménye, melylyel nején testi sértést okoz, jogos indokul szolgál arra, hogy a nő férjével az életközösséget megszüntesse. Az a körülmény, hogy felperes a férje ellen emelt bűnvádi panaszt visszavonta, a nélkül, hogy férjével a megszakított életközösséget ismét visszaállította volna, csak a panasznak büntetőjogi következményeit szüntette meg, de a panasz egyszerű visszavonásából a teljes kibékülésre és a férj cselekményének megbocsátására jogi következtetést vonni nem lehet. (Curia 1905 április 8. G. 683.) 597. A házasfelek között létrejött olyan megállapodások, melyek a házasság felbontását czélozzák, joghatálylyal nem birnak. (Curia 1905 márczius 29. 1142.) 85. §. 598. A H. T. 85. §. 3. bekezdése értelmében viszonkereset nélkül felperes csak abban az esetben nyilvánítható vétkesnek az eme törvényhelyen megjelölt egyéb feltétel fenforgása mellett is, ha alperes a felperes vétkessé nyilvánítását a per folyamán kéri, az elsőbiróság Ítélete ellen közbevetett felebbezésében előterjesztett kérelem, mint elkésett, figyelembe nem vehető. A kir. Curia: A másodbiróság ítélete a felperest vétkesnek nyilvánító részében hatályon kívül helyeztetik, az alperes nőtartási kötelezettsége tekintetében pedig megváltoztattatik és alperesnek nőtartási kötelezettsége felperes javára megállapíttatik. ~ -— 16