Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

2 36 A házasság megszűnése. tolt helyhatósági bizonyítvány szerint vissza nem állította, azt pedig, hogy az életközösség visszaállításának megtagadására jogos oka volt, nem bizonyította s az a védelmi előadás, hogy az életközössé­get azért nem állította helyre, mivel nem ő volt az elhagyó, a fen­tebb kifejtetteknél fogva figyelembe nem vehető: ennélfogva a felek házasságát az 1894: XXXI. t.-cz. 77. §-ának a) pontja alapján elpe­rcs hibájából felbontani, illetve a másodbiróság ítéletét ez indokok­ból helybenhagyni kellett. (1905. január 5. 8162.) 578. A szabályszerűen megidézett alperes a tárgyaláson két órai várakozás után való felhívás után sem jelent meg, a mely mu­lasztásból a kir. törvényszék azt állapította meg, hogy a felperesnek való az a tényállítása, hogy őt alperes szándékosan és jogtalanul hagyta el, s miután a felperes hatósági bizonyitványnyal igazolta azt, hogy az alperes a bírói meghagyásban kijelölt határidő alatt hozzá vissza nem tért: a keresetnek az 1894: XXXI. t.-cz. 77. §. a) pontjában körülirt jogalapja meg van, a miért is a keresetnek helyt kellett adni. A kir. törvényszék: A felperes keresetét a 1894: XXXI. t.-cz. 77. §. a) pontja alapján azért indította az alperes ellen, mert az őt szándékosan és jogos ok nélkül elhagyta, s a 6 hónapon tul való különélés után felperes kérelmére kibocsátott bírói meghagyás daczára a házassági élet közösségét hozzá való visszatérés által helyre nem állította. A szabályszerűen megidézett alperes a tárgya­láson két órai várakozás után való felhívás után sem jelent meg, a mely mulasztásból a kir. törvényszék azt állapította meg, hogy a felperesnek való az a tényállítása, hogy őt az alperes szándékosan és jogtalanul hagyta el, s miután a felperes hatósági bizonyítvány­nyál igazolta azt, hogy az alperes a bírói meghagyásban kijelölt határidő alatt hozzá vissza nem tért: a keresetnek az 1894: XXXI. t.-cz. 77. §. a) pontjában körülirt jogalapja megvan. A kir. Curia: Helybenhagyatik, az alperes meg nem jele­néséből vont következtetésre alapított érvelés mellőzésével, az abban felhívott egyéb indokainál fogva és azért, mert alperes nem védekez­vén, nem mutatta ki, hogy a házassági életközösség megbontására és visszaállításának megtagadására jogos oka volt. (1904 márczius 2. 10,536/azonos 3261/1904. sz. a.) 579. Alperes tartózkodási helyét bejelentette. Ilyen esetben alperes az idézett törvény 77. §-ának a) pontja alapján, mint ismert tartózkodásu lett volna felhívandó az életközösség visszaállítására, a mi meg nem történt. Tekintve azonban, hogy alperes a fent emii­tett bejelentésében foglalt kérelme folytán bírósági végzéssel értesít­tetett, hogy ellene, mint ismeretlen helyen tartózkodásu ellen, oly birói meghagyás bocsáttatott ki, melylyel a házassági életközösség­nek egy év alatt visszaállítására köteleztetett, de alperes a felperes által bemutatott helyhatósági bizonyítvány szerint az életközösséget egy év leforgása alatt sem állította vissza, felperesnek joga nyílott ez alapon a házasság felbontását kérni.

Next

/
Thumbnails
Contents