Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

Btk. 394. §. és 400. §. 123 egészítő részét képező iratokat és községi számadásokat, tehát köz­okiratokat szándékosan meghamisította, a Btk. 391. §-ába ütköző s a 392. §. szerinti büntetendő közokirathamisitás bűntettét állapítja meg, a melyet — tekintettel arra, hogy a bűncselekményt vádlott a hivatali hűség egységes megszegésében jelentkező egy akarati elha­tározással követte el — folytatólag véghezvitt egy rendbeli közok­irathamisitás bűntettének kellett minősíteni. Minthogy pedig az alsóbiróságok azzal, hogy a vádlott bűncselekményét a Btk. 462. §-ába ütköző s a 463. §. szerint büntetendő hivatali sikkasztásnak minősítették, tévesen alkalmazták a Btk. megfelelő rendelkezését. (1905. márcz. 16. 2494. sz.) 394- §• Községi jegyző által marhalevélbe hamis tény bejegyzése közokirat hamisítás. 309. B. J. közs. jegyző a H. M. kérésére a neki felmutatott 36 drb. régi marhalevél alapján 48 drb. uj marhalevelet állított ki, s ezekbe tulajdonosként H. M.-t irta be Bukov, csehországi község lakóhelyivel, holott tudta azt, hogy a tulajdonos Z. K. volt, vala­mint tudta azt is, hogy a H. M. lakóhelye nem Bukov, hanem Felső­bajom, továbbá e marhalevelekbe 40 napi vészmentességet igazolt, noha tudta, hogy a marhák nem Felsőbajomról származnak, hanem a medgyesi országos vásár alkalmával vétettek. C.: Tévedett a tábla, midőn a vádbeli tettet nem a Btk. 394. §-a, hanem az 1888: VII. t.-cz. 146. §-a szerint minősítette. ítéleté­nek ez a része tehát a Bp. 385. §-ának 1. b) pontja alapján megsem­misítendő és az elsőfokú ítélethez képest B. J. és H. M. cselekménye a Btk. 394. §-ába ütköző közokirathamisitás bűntettének, illetve H. M.-ra nézve a Btk. 69. §. 2. p.-ja szerinti bünrészesség miatt, a 20. §.-hoz képest közokirathamisitás vétségének volt e helyütt minősí­tendő. (1905. máj. 18. 4892. sz.) 400. §. Utóanyakönyvezetés tárgyában felvett jegyzőkönyvbe hamis adatok bejegyeztetése. 310. C.: V.-tak szándékosan közreműködtek arra, hogy a nyír­bátori járás főszolgabirája, mint az anyakönyvvezető működésére felügyelő hatóság által W. J. v. Lébi nevü fiának utóanyaköny­veztetése tárgyában felvett jegyzőkönyvbe, mint közokiratba a vé­gett, hogy a védkötelezettséget elkerülje, az utóanyakönyveztetendő fiu jogviszonyainak lényegére vonatkozóan, az anyakönyvbe az a valótlan tény vezettessék be, hogy W. Lébi az 1880. év november havában született, mely jegyzőkönyvi nyilatkozat alapján azután az anyakönyvezés el is rendeltetett. A Btk. 400. §-ának rendelkezé­sére való figyelemmel, büntetendő cselekményt képez. (1905. ápr. 5. 3291. szám.)

Next

/
Thumbnails
Contents