Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

Btk. 330. §• 107 1. bekezdésében foglalt második esetben a törvény védelme kiterjed a már felbontott vagy le nem pecsételt levél tartalmára is annak megakadályozása végett, hogy arról más illetéktelenül tudomást sze­rezhessen. (1905. okt. 18. 8876. sz.) 330. §. A magánlaksértés büntette, a Btk. 92. és 20. §§. alkalmazása mellett se változtatható át a jbiróság hatásköréhez utalt vétséggé. 271. A vád tárgya a Btk. 330. §-ba ütköző s a 331. §. 2. p. szerint minősülő magánlaksértés büntette volt. A tsz. e cselekményt a Btk. 92. és 20. §§. alkalmazásával vétséggé minősítette, és pedig akként, hogy ítéletének rendelkező része szerint vádlottakat ,,a 332. §-ba ütköző magánlaksértés vétségében mondta ki bűnösöknek". Az in­dokolásában azt állapította meg, hogy vádlottak cselekménye a 330. §-ba ütköző s a 331. §. 2. p. szerint büntetendő magánlaksértés bűn­tettének tényálladéki ismérveit meriti ki; minthogy azonban a Btk. 92. §-át alkalmazandónak találta, a magánlaksértés bűncselekmé­nyét a Btk. 20. §-ához képest vétséggé minősítette. A kir. Tábla vádlottat a Btk. 331. §-ába ütköző s ugyané §., valamint a 92. és 20. §-ok alkalmazásával minősülő és büntetendő magánlaksértés vét­ségében mondta ki bűnösnek, fogházbüntetését a Btk. 331. . és 92. §-ok alapján kiszabottnak nyilvánította, egyszersmind a kir. tör­vényszék ítéletének azt a rendelkezését, mely szerint a magánlak­sértés vétsége után is szabatott ki mellékbüntetés, mellőzte, egye­bekben a törvényszék ítéletét helybenhagyta. C.: Mindkét alsóbiróság ítéletét a kir. tsz. ítéletét követő egész eljárással együtt a Bp. 384. §. 4., illetve 10. pontja és utolsó bekez­dése értelmében hivatalból megsemmisíttetik s utasittatik a kir. tsz., hogy uj főtárgyalást tartva, a Bp. 438. §-ában foglaltakra figyelem­mel hozzon uj véghatározatot. Indokok: Minthogy a törv. sze­rint büntetett képező cselekmény az által, hogy a Btk. 92. §-ának alkalmazása folytán a 20. §. rendelkezéséhez képest vétséggé minő­síttetik, nem veszti el azokat az alkotó elemeket, melyeknél fogva a törv. által bűntettnek minősíttetett, s nem változik át a törv.-ben meghatározott hasonlónemü, de mindenkor legalább részben más al­kotó elemekből álló vétséggé; s minthogy e szerint a Btk. 330. §-ába ütköző, a 331. §. 2. pontja szerint büntetendő s a 92. §. alkalmazása folytán a 20. §-hoz képest vétséggé minősített magánlaksértés nem azonos bűncselekmény a Btk. 332. §-ában meghatározott magánlak­sértés vétségével: a kir. tsz. ítéletének indokolása ugyanazon ítélet rendelkező részének ellent mond. A Bp. 384. §. 10. pontjában meg­határozott s e §. utolsó bekezdése szerint mindig hivatalból figye­lembe veendő ezen alaki semmiségi oknak, mint ilyennek figyelembe vételét a kir. T. mellőzte s az ellenmondást ítéletének ama rendel­kezésével találta megszüntetendőnek, hogy a cselekmény a 331. és 92. §§. alapján minősítette vétséggé. Minthogy azonban a kir. tsz. ítéletének T. N. J. vádlottra vo-

Next

/
Thumbnails
Contents