Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)
74 KÖTELMI JOG. Több nyére alapított tényállása szerint a felperes követelése akkor, ha h|te'ezö és az után csak 8% kamat számíttatik, a keresst beadása napján már tobb ados teljesen kifizetettnek jelentkezik, ennélfogva felperes követelése az viszonya. egyenes afás részéről teljesített kifizetés által megszűnvén, akeKezesseg. aiperesek fizetésére jogszerűen nem kötelezhetők. (904. mircz. I. I. G. 580/903.). 21095. Curia: Felp. felülvizsgálati kérelme következtében a felebbezési bíróság ítélete felülvizsgálati kérelemmel megtámadott abban a részében, mely szerint felp. keresetével H. J. alp.-sel szemben elutasittatott, részben és akként változtatta tik meg, hogy II. rendű alperes H. J. íafc I. rendű alperessel egyetemlegesen köteleztetik 1359 korona 44 fillér tőkét, ennek kamatait és eme kamatoknak 1900. évi november hó 30-tól kezdődőleg minden év november, február, május és Augusztus utolsó napján esedékes XU évi részletei után az esedékesség napjától számítandó 6°/o-os kamatait stb. megfizetni. Felperes panasza alapos. A felebbezési bíróság tényállása szerint ugyanis I. rendű alperes felperes takarékpénztártól 1890. április 1-én 3200 koronát kölcsön vévén, kötelezte magát a kölcsönvett tőke után évnegyedenként előre 6% kamatokat fizetni, a tőkét magát pedig Vá évi előleges felmondás előrebocsátása után megfizetni. Megállapítást nyert továbbá az is, hogy a kamatfizetés elmulasztása esetén az egész tőke felmondottnak tekintendő, és hogy II. rendű alperes felperessel szemben a szóban forgó követelésért készfizetői kezességet vállalt. I. rendű alperes a tőke után a kamatokat 1900. novemberben megszűnt fizetni, felperes ennek ellenére a tőke visszafizetése iránt a keresetet csak 1902. deczember hóban indította meg, hogy az I. rendű alperesnek a kamatfizetés megszüntetésekor évi 3800 korona fizetése volt, mig a jelen pernek elsőbiróságilag történt befejezésekor már csak 1069 korona értékű ingóság volt birtokában és évi nyugdija 1600 koronára rúgott. A felebbezési bíróság a most kiemelt tényállás alapján felperest keresetével II. rendű alperessel szemben azon az alapon utasitotta el, mert felperest a követelés behajtásában késedelem terheli és mert felperes késedelme következtében II. rendű alperes mint kezes, I. rendű alperes ellen viszontkereseti igényét az ennek vagyoni körülményeiben beállott hátrányos változás következtében sikerrel többé nem érvényesíthetné. A felebbezési bíróságnak ez a jogi döntése azonban nyilvánvalóan téves; mert ha a hitelezőt mulasztás terheli is a személyes adóssal szemben a követelés behajtásánál, eme mulasztás következtében a készfizető kezes a kötelezettség alól csak akkor menekül, ha a késedelem következtében a személyes adós vagyoni viszonyaiban oly hátrányos változás állott be, hogy a kezes visszkereseti igényének érvényesítésétől elesett; ámde a felebbezési bíróság fentebb kiemelt ítéleti tényállása szerint a személyes adós még az elsőbirósági Ítélet meghozatala után is, tehát abban az időben, midőn II. rendű alperesnek módjában állott a felperessel szemben fennálló kötelezettség teljesítése mellett visszkereseti jogát I. rendű alperessel szemben érvényesíteni, ennek még mindig volt 1069 korona értékű ingó vagyona és foglalás alá vehető évi 600 korona nyugdija, a mi együttvéve felperes követelésének kielégítése esetén, II. rendű alperessel visszkereseti igényének kielégítésére teljes fedezetet nyújthatott; tehát a visszkereseti jog érvényesítése nem vált lehetetlenné, hanem a fedezeti alap csak csökkent, és pedig a tényállás szerint
