Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

DOLOGJOG. 27 letésünek van megjelölve, a XB. a. okiratban a berlini osztrák-ma- Szerzői jog. gyár nagykövetség 2. r. alperes honosságát oly útlevél alapján is- Fordított merte el, melyet csakis az arra illetékes magyarországi hatóság állit- színmű előhatott ki. Ezen okiratokkal 2. r. felperes magyar honossága bebizo- adásának nyittatván, a felperesek által közösen szerzett színműre az 1834: XVI. J°sa t.-cz. 79. §. L bekezdése értelmében ezen t.-cz. rendelkezései kiterjednek. Az idézett tcz. 1. és 52. §§-ai értelmében, ellenkező megállapodás hiányában a szerzői jog érvényesítésére a szerzőtársak mindenike, tehát 2. r. felperes maga is jogosult. Az a kérdés, hogy felperesek az általuk szerzett szinmü nyilvános előadására vonatkozó jogukat a B. F. és testvére ezégre s megelőzőlek másokra átruházták-e vagy sem? a felperességi jog elbírálásánál a jelen perben közömbös ; mert a nyilvános előadás jogának átruházása egymagában, ellenkező megállapodás nélkül, nem szünteti meg a szerzőnek azt a jogát, hogy szerzői jog bitorlását üldözteti. Azt pedig, hogy felepresek ezen jogukról lemondottak volna, alperes nem is állítja, B. F. tanú vallomásából pedig az ellenkező tűnik ki. Ezekhez képest az elsőbiróság helyesen vetette el a felperességi jog elleni kifogásokat. Az elsőbiróság helyesen fejtette ki Ítéletében, hogy az alperes által színpadon nyilvánosan előadott fordítás az 1884: XVI. t.-cz. 7. §-a szempontjából jogosult fordítás, de nem fogadható el helyesnek az 53. §. rendelkezésére alapított azon érvelés, hogy annak, ki jogosult fordítótól megszerezteajogotaforditás nyilvános előadására, nincs szüksége arra, hogy az előadáshoz az eredeti szinmü szerzőjének beleegyezését is megszerezze. Ugyanis az 53. §. a jogosult fordítót csak az ellen védi, hogy az 5 fordítása beleegyezése nélkül nyilvánosan előadassék; de sem az a §., sem az a körülmény, hogy az alperesek által hivatkozott 54. §. a szerzői jog bitorlásának egyik esetét külön megjelöli, nem alkot kivételt a 48. §-ban lefektetett azon általános szabály alól, melynek értelmében a színmüvek a szerző beleegyezése nélkül elő nem adhatók. Ahhoz tehát, hogy a jogosult fordítást nyilvánosan elő lehessen adni, nemcsak a fordítónak, hanem a szerzőnek beleegyezése is szükséges. Téves a tsz. azon álláspontja is, hogy a színmüveknél a szerzői jog érvényesithetésének lényeges feltétele a nyilvános előadás jogának beiktatása, mert az idézett t.-cz. 11., 18. és 55. §§-ok egybevetéséből kiviláglik, hogy színmüveket csak az esetben szükséges a törvény 42—44. §§-aiban emiitett iktató könyvbe való beiktatás végett bejelenteni, ha a szinmü álnév alatt, vagy a szerző nevének kitétele nélkül jelent meg s a jogosult ennek daczára nemcsak a mü első kiadása, illetve nyilvános előadása napjától számított 50 évre, hanem a 11. §-ban meghatározott időre akarja biztosítani a védelmet a szinmü jogosulatlan előadása ellen. Erre mutat az is, hogy a 28672/84 szám alatt földmivelésügyi ipar- és kereskedelmi miniszteri rendeletben s a mellékletét képező utasításban nincs is gondoskodva olyan iktató könyvről, melybe a szerzőnek valódi vagy irodalmilag ismert neve alatt megjelent színmüvek lennének bevezetendők. Alperes beismerte, hoogy a felperes által szerzett színdarabot jogosult magyar fordításban «Arany kakas> czini alatt a szerzők beleegyezése nélkül adta elő; a per adataiból kitűnik, hogy a Vígszínház a színdarabnak csak Budapesten való előadhatására nyert jogot a szerzőtől, a vidéken való előadhatís jogát azonban a Vígszínház sem szerezte meg, és így ilyen jogo*: alperesre