Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. 271 más székre tette s a pinczér azon kérdésére, hogy mit akar, azt Végrendeleti felelte, le akarok feküdni; de a pinczér abbeli figyelmeztetésére, örökles hogy itten kávéház van, eltávozott. M. tanu szerint örökhagyó a Végrendelet piaczon pénzt adott egy parasztnak, de a mig átadta, annyit for- megtámadása gatta erre-arra, különös mozdulatok kiséretében, hogy viselkedéseű2 ^r-?k^af^-'° tanúban azt a benyomást keltette, hogy örökhagyó elmezavart. L séee okából tanu vallja, hogy örökhagyó a végrendelet felolvasása alkalmával arról panaszkodott, hogy «megöK a feje». Megállapítást nyert, hogy örökhagyó zárkózott természetű ember volt s hogy hirtelen elköltözött A.-ról Sz.-be. Örökhagyó ezen viselkedésével szemben azonban a végrendeleti tanuk vallomásai szerint ő a végrendelet aláirása alkalmával teljesen ép eszméletnél volt s hogy kellő komolysággal tette azon nyilatkozatot, hogy a végrendelet saját végakaratát tartalmazza. Kezelő orvosa azt erősiti meg az orvosi bizonyitványnyal egyezőleg, hogy örökhagyó 1896. deczembertől 1897. áprilisig kezelése alatt állott s hogy eszének teljes használatával birt s akaratának, szabad elhatározási képességének birtokában volt. C. kir. közjegyző szintén azt adja elő, hogy örökhagyó a végrendelet tétele alkalmával teljes eszméleténél volt s kérdésére világosan felelte: igen; el van látva a törvényszabta kellékekkel. IC. tanu örökhagyóval Sz.-ben a végrendelet tétele után együtt volt több izben, rendesen beszélgetett s az elmezavar tüneteit nem árulta el. B. tanu szerint is örökhagyó magaviseletéből nem vette észre az elmezavar jeleit s üldözés miatt sem panaszkodott; D. szintén olyannak ismerte a néhait, ki nem volt őrült s a ki nem félt az üldözéstől. Azok a tények, melyekkel a felperesek azt akarják bizonyítani, hogy örökhagyó a végrendelet aláírása alkalmával nem birt ép elmével, még akkor sem volnának alkalmasak az örökhagyó elmebetegségének megállapítására, ha nem is állanának azokkal szemben a most felsorolt tanuknak vallomásai, melyek alperes állítását igazolják. Az öngyilkosság sem volna — eltekintve attól, hogy beígazDlást nem nyert — bizonyítékul elfogadható arra nézve, hogy örökhagyó a végrendelet tétele alkalmával elmezavarban lett volna. Mivel tehát felperesek azon állítása, hogy örökhagyó a végrendelet tétele idejében elmezavarban lett volna és hogy akaratának szabad elhatározási képességével nem birt, meg van czáfolva, ennélfogva felperesek keresetének ez alapon sem lehetett helyet adni. Azon kórházi orvos kihallgatása, ki örökhagyót gyógykezelte, azért mellőztetett, mert csak véleményadásra volt felperesek által bejelentve, de ezen vélemény nem is lehetne döntő befolyással, mert az orvos örökhagyót nem ismerte azon időben, mikor a végrendeletet készítette, ez pedig annál szükségesebb lett volna az alapos véleményezéshez, mert a végrendelet 1898. márczius 28-án jött létre, a kórházi orvos pedig csak május 3-ika óta figyelte meg örökhagyót, aki már áprilisban felvétette volt magát a kórházba. — Kolozsvári tábla: Az elsőbiróság Ítéletét indokaiból s még azért is helybenhagyja, mivel — amint kétségbe sem vonatott — végrendelkező a végrendeletet sajátkezüleg irván alá, annak alaki érvényességéhez tartalmának tanuk részéről való ismerete nem szükséges, a tekintetben pedig, hogy a végrendelkezés valamely jogtalan behatás következtében keletkezett volna, semmi adat sem merült fel. Avégrendelkezőnek különös, zárkózott, búskomor természete, bujakóros állapota nem elégséges annak megállapítására, hogy végrendelkező