Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

202 CSALÁDJOG. 1894:XXXI. mint azelőtt, meglátogatta és felperes lakásában éjjeli szállást kapott, nem alkalmas arra, hogy a megállapított tényállást megdöntse és 102. §. abból felperes erkölcstelen életmódjára következtetést vonni nem Ideiglenes lehet; továbbá felhívta alperes M. József és H. Gyala tanukat nötartás. annak bizonyítására, hogy az illető férfiú felperes ingói eladásánál és a vételár felvételénél segédkezett. A felebbezési bíróságok ezeknek a tanuknak a kihallgatását is mellőzte, mert az általuk bizonyítandó tényt nem tartotta döntőnek, mivel azok felperes erkölcstelen életmódjának megállapítására nem alkalmasak. Megjegyezve azt, hogy az ügy eldöntésénél nem az az irányadó, hogy felperes erkölcstelen életmódot folytatott volna oly értelemben, mint az a törvénytelen g y e r m e k t!a r t á s i perekben az anyára nézve a kereseti jog elenyészése tekintetében felállíttatik, hanem az, hogy különélése idejében követett-e ej oly t ényt, melylyel a női tisztességet és hűséget megszegte, az utóbbi tanuk által bizonyítani kivánt tény egymagában ugyan döntő ténykörülményt nem képez, más tekintet alá esik azonban az előbbi két tanú által bizonyítani kivánt az a tény, hogy idegen férfi látogatóba a felpereshez kijárt és az éjszakákat nála töltötte, a minek tényként való megállapítása esetén helyet fog az a következtetés, hogy felperes alperessel szemben a női tiszteséget és hűséget megszegte, a minek megállapításánál a S. E. 64. §-a értelmében egyébként a tárgyalás és bizonyítás egész tartalma szorgos méltatás alá veendő. A felebbezési bíróság tehát az ügy eldöntésére lényeges eljárási szabályt sértett meg1 akkor, amikou1! a most jelzett döntő ténj körülményre felhívott tanuk kihallgatását téves felfogásból kiindulva mellőzte. (904. jun. 4. G. 10.) 21306. Guria: A felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint felperes bántalmaztatása után alperessel az együttélést tovább folytatván, a bántalmaztatás megbocsátottnak tekintendő; és igaz ugyan, hogy alperes D) alatti levele ellenére felperest az elsőbirósági tárgyalások rendén a házastársi együttélés folytatására felhívta; ámde ez által felperesnek megállapított házassági ö r ó s e alperes részéről megbocsátottnak nem tekinthető, mivel a D) alatti levélben alperes felperes hűtlensége felől csak gyanúját fejezte ki, a midőn pedig1 a f elbbbe z ési tárgyalásokon kihallgatott tanuk az irányban határozott vallomást tettek, alperes a visszatérés iránti felhívást a tényállásból kitűnően nem ismételte, illetve fenn nem tartotta. Minthogy pedig a felebbezési bíróság ítéletének a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállásában azt állapította meg, hogy felperes a tartozó házastársi hűséget megszegve, egy iaegen férfival közösült, az anyagi jog szabályainak megfelel a felebbezési bíróságnak ama jogi döntése, a melynél fogva a férje által való eltartásra méltatlanná vált felperest tartás iránti keresetével elutasította. (904. jun. 10., G. 99. sz.) 21307, Curia: Az I. rendű alperes azt panaszolja, hogyf a nő csak férjétől követelhet tartásdijat, a férj apától csak kivételesen, csak akkolr s addig!, a míg1 a íiu az apja gazdaságában munkálkodik, ha ez a munka többet ér az apának, mint amennyibe a fiu eltartása kerül; minthogy pedig a másodrendű alperes már nem él apjánál, az elsőrendű alperesnél, de a másodrendű alperes munkaereje nem ér annyit, mint a mennyibe eltartása kerül, a felebbezési bíróság anyagi jogszabályt sértett azzal, hogy elsőrendű alperest is a nő-