Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

CSALÁDJOG. 195 a közös háztartásból távozását tűrhetetlen, durva bánásmódjával az 1894: XXXI alperes okozta s e kérelemhez a felebbezési eljárásban az alperes is cz hozzájárult, a felebbezési bíróság jogszabályt sértett, midőn ama 102. §. téves nézetből kiindulva, hogy a külön tartás felperest feltétlenül Ideiglenes megilleti, a kérelmezett bizonyítás foganatba vételét megtagadta ; nőtartás. mihez képest a felebbezési bíróság ítéletét a S. E. 204. §-a alapján feloldan* és a felebbezési bíróságot az e végzés rendelkező része szerinti további eljárásra utasítani kellett (903. decz. 5. G. 392.). 21289. Curia: Az ideiglenes notartásnak azaczélja, hogy addig is, mig a házassági perben a házasfelek vagyoni viszonyai végleg rendeztetnek, a nő megélhetése biztosittassék, a tartásdíj megállapításánál a nő vagyoni viszonyai is tekintetbe veendők; azonban a felebbezési bíróság ez irányban sem sértett jogszabályt, mivel Ítéletének indokai szerint a tartásdíj összegének megállapításánál mindkét peres fél, tehát felperes vagyoni viszonyait is mérlegelése körébe vonta és a tartási öszszeget a vagyoni viszonyok mérlegelése mellett is csak a létfentartásra szükséges mérvben állapította meg (903. decz. 18. G. 434.). 21290. Curia: Alp. felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság jogszabályt sértett azzal, hogy őt ideiglenes nőtartás fizetésére kötelezte annak ellenére, hogy az életközösséget minden jogos indok nélkül felperes szüntette meg, és hogy felperes a válóper bíróságának felhívására sem tért vissza férje házához. Ez a panasz lényegileg alapos. Felperes ugyanis a különválás indokául azt hozta fel, hogy férje minden ok nélkül az életközösséget megszakította, továbbá, hogy midőn felperes a válóper bíróságának utasítására férje házához visszatérni akart, az őt be nem fogadta. A felebbezési bírósági Ítéletben azonban az nyert megállapítást, hogy felperes hagyta el férjét s ehhez képest alperes ideiglenes tartási kötelezettségét nem ezen az alapon, hanem azért állapította meg, mert felperes ma is hajlandó visszatérni alpereshez, de az nejét befogadni nem akarja. Ily tényállás mellett, annál az állandóan követett bírói gyakorlat által elfogadott jogszabálynál fogva, hogy a férj, különváltan élő nejének eltartására csak akkor kötelezhető, ha a különválást a férj tűrhetetlen magaviselete idézte elő, vagy ha a házassági közösséget jogos indok né 1 kül megszakító nőnek az életközösség visszaállítására irányuló törekvését a férj hiúsította meg azzal, hogy a nő visszafogadását jogos ok nélkül megtagadta, mely utóbbi esetben azonban a nőnek tartási igénye csak az életközösség helyreállítása iránt tett lépések idejétől jár, a fenforgó esetben felperesnek ideiglenes tartás követelésére csak akkor volna jogszerű igénye, ha felperes a bontó per bíróságának utasítására, a kitűzött határidőben a visszatérítésére a szükséges lépéseket megtette, mivel ellenkező esetben annak igazolatlan elmulasztása feljogosította a férjét hogy a nőnek az életközösség helyreállítására vonatkozó ajánlatát visszautasítsa. Minthogy azonban a felebbezési bíróság felperesnek állítólag az életközösség helyreállításának megkísérlésére, annak idejére és körülményeire vonatkozóan a tényállás megállapításába nem bocsátkozott, annálfogva az ítéletben foglalt nem kimerítő tényállás alapján az ügy érdeme a felülvizsgálati eljárásban az eldöntése nem lévén alkalmas, a S. E. 204. §-a alapján a felebbezési bíróság ítéletét fel kellett oldani (903. decz. 19. G. 436.C