Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

KÖTELMI JOG. J65 szerű kocsiban utazik, a felszálláskor tapasztalni kellett, hogy a Vaspályái hágcs5 magas, tehát neki erre a leszálláskor figyelemmel kellett kar*erit<:í lennie. Ha tehát a leszálláskor mégis elesett a nélkül, a mit kerese- esseí tében állított, de nem bizonyított, hogy a hágcsó alatt vagy előtt fekvő valamely tárgyban csúszott meg, akkor felperes saját hibájából sérült meg, meri a vasútnak az 1874 : XVIII. t.-cz.-ben meghatározott fokozott felelőssége nem mentesiti az utast vasúti utazásból eredhető veszélyek miatt a fokozottabb figyelem alól; s a tsz. felperesnél ennek a fokozottabb figyelemnek a hiányát látja fenforogni. Ebből íoiyólag tehát a tsz. felperest keresetével elutasította, stb. (902. nov. 26. 20849.). 21223. Bpesti tábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, az alp. kártérítési kötelezettségét megállapítja. A peres felek előadása s a kihallgatott alperesi tanuk vallomása alapján megállapítható tényállás szerint a felp. férje, F. M., aki a 262. sz. őrháznál, mint pályaőr az alp. szolgálatában állott, az 1900. évi decz. 21-én hajnalban 3 óra tájban a 709, L sz. vonattal tért vissza Félegyházáról a pusztapákai vasúti állomásra. A vonat a második sínpáron állott meg a pályaház előtt s annak eltávozása után egy pár óra múlva a 2. és 3. sínpár között a pályaudvarnak Félegyháza felé eső részében találták meg a vasúti közegek F. M.-t, a vonat által elgázolva, összeroncsolt állapotban, a ki a szenvedett sérülések következtében ugyanaz napon délelőtt 10 órakor meghalt. Az alperes azt állította, hogy a szerencsétlenségnek maga F. M. volt az okozója, a mennyiben a vonatról annak nem a pályaház felőli, hanem ellenkező oldalán szállott le', illetve a még mozgásban lévő vonatról a szabályok ellenére leugrott s igy vigyázatlansága folytán került a vonat kerekei alá. Az alperes ennek bizonyítása végett tanukra hivatkozott. A felhívott és kihallgatott F. L. T. A. és IC. A. vasúti közegek azonban az alperes előadását nem bizonyították. F. A. tanú a szerencsétlenség történtekor szolgálatban nem volt, a másik két tanú sem látta az esemény történtét s egyik tanú sem bizonyít olyan körülményeket, a melyekből F. M. hibája, gondatlan eljárása megállapítható lenne. F. J. és T. A. tanuk csak a lábnyomokból s az elhalt hullájának fekvéséből következtetik azt, hogy F. M. a még mozgásban lévő vonatról idő előtt leugrott. Az 1874:XVIII. t.-cz. 1. §-a értelmében, ha valamely vaspálya üzemé né 1 valaki életét veszti, az ez által okozott károkért az illető vaspálya felelős, kivéve, ha a vállalat bebizonyítja, hogy a halált a meghaltnak hibája okozta. Minthogy az alperes a törvény által reá hárult eme bizonyítási kötelezettségének eleget nem tett; minthogy továbbá a keresethez csatolt anyakönyvi kivonatok szerint néhai F. M.-nek törvényes neje s 5 kiskorú gyermeke maradt hátra, a kiknek eltartásáról gondoskodni törvénynél fogva köteles volt, annálfogva az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatásával az alperes kártérítési kötelezettségét a felhívott t.-cz. 1. és 3. §§-ainak 2. pontja alapján megállapítani s az elsőbiróságot további eljárásra utasítani kellett (903. okt. 21. 403.). 21224. Bpesti tábla: A tsz. ítéletét részben és akként változtatja meg, hogy a felperes részére fizetendő életjáradékot évi 1000 K.-ra emeli fel. Maga a 3191/III. sz. szabályrendelet bevezetésének szövege alapján, amely szerint az ott megszabott szabályok a vonatok rendezése és közlekedésére szolgáló vágány3kon elhelyezett kocsik javitásánál elfoglalt munkásokra vonatkoznak, megtűr oly értelme-