Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

IPAROS ÉS SEGÉD KÖZTI VISZONY. 589 tóság hatásköre ellen emelt kifogást azon az alapon, hogy Iparos e8 seK. Ármin nem kereskedelmi alkalmazott, hanem a villányi ged közti viborkereskedő-csoport által közös költségre felfogadott magán- szony. végrehajtó volt, a ki az ügyvédek által peresitett követelések Utazó pénzbevégrehajtásával és az esetleges árveréssel volt megbizva eset- szedő kereskeről-esetre, ügye tehát nem tartozik a közigazgatási hatóság- dősegéd. hoz, mert csakis munkateljesítésért járó dijat keres. A panaszos hangsúlyozta, hogy őt „Reisenderlncassant"nak, tehát kereskedelmi utazónak alkalmazta a panaszlott, a ki pénzek felvételével és behajtásával van megbizva. Mind a két fél megegyezett abban, hogy a panaszos alkalmazása az 1899. évi deczember hó 2-án kelt A) alatt becsatolt okirat alapján történt. Ennek az okiratnak, a melyet H. Adolf a maga személyében K. Árminhoz intézett levél alakjában állított ki, a tartalma a következő: „Személyes megegyezésünk értelmében felfogadom önt az 1900. évre évi 100 frt, illetőleg előlegesen fizetendő havi 8 frt 50 kr. fizetés mellett, mint utazó pénzbeszedőt (Reisender-Incassant) abból a czélból, hogy a végrehajtási ügyekben ós az ezekből származó árverések alkalmával közbenjárjon. Fizetek önnek minden napért, amelyet az ón ügyeimben uton tölt, 8 frt 50 kr. uti illetményt; ennek ellenében köteles ön az önnek átadott összes végrehajtási ügyeimet lelkiismeretesen elintézni s érdekeimet megvédeni. Az ön közbenjárásáért bíróilag vagy egyezségileg megállapitott és az adóstól behajtott költség az én javamra esik." A főszolgabíró a panaszost panaszával el-, illetve a rendes birói útra utasította, mert a tárgyalás során beigazolást nyert, hogy nem kereskedelmi alkalmazott volt. Ezek után K. Ármin 1900. óv október 18-án 1900. Sp. I. 1143. sz. a. a dárdai kir. járásbiróság előtt adta be keresetét, a melyben H. Adolfnak az 1900. évi februártól 1900. évi deczember hó 31-éig járó 183 korona tőkében és kamatjában és a költségben marasztalását kérte, mert az alperes a szolgálati viszonyt egyoldalulag felbontotta. Az alperes a tárgyaláson a járásbiróság hatásköre ellen is kifogást emelt, mire a kir. járásbiróság az 1900. évi november hó 15-én 1900. Sp. I. 1143/2. sz. a. hozott végzésével az 1893 : XVIII. t.-cz. 27. §-ának 2. p. alapján emelt kifogásnak helyt adott, a pert megszüntette s a felperest költségben marasztalta, mert .,a kereset tartalmából és a felperesnek az előadásából kitűnik, hogy a felperes az alperesnek, a ki borkereskedő, kereskedelmi utazója volt, a ki pénzek beszedésére volt nála alkalmazva s minthogy a kereskedelmi utazó az 1884: XVIII. t.-cz. 92. §-a értelmében kereskedősegódnek tekintendő, a közte s a kereskedő között a munkaviszony tartama alatt felmerült vitás kérdés eldöntése az 1884: XVII. t.-cz. 176. §-a értelmében a közigazgatási eljárás alá tartozik".