Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)
86 KÖTELMI JOG. VII. A kötelmek megszűnése. 11)616. Curia: A szerződési jogviszony keletkezése, átmegszünése. változtatása vagy megszűnése rendszerint az illető felek Aknrahu/ilrd- egységes akaratán és ez akarat kinyilvánításán alapszik, az nitóK megálló^ akaratnyilvánítás pedig rendszerint nemcsak kifejezett kijelenti spi.tdsa. hanem az akaratelhatározás felismerésére alkalmas egyéb ténykörülményekből is jogszerűen megállapítható és megállapi> tandó. Már pedig abból a körülményből, hogy alperesek miheztartás végett alakszerűén értesülvén arról, hogy felperes velük szemben is a biztositási szerződést felmondotta, e felmondás iránt valamely megjegyzést vagy fentartást haladéktalanul nem tettek, a jelen esetben jogszerűen következik az, hogy ez által alperesek is a biztositási szerződésnek felperes által kijelentett felbontásához hozzájáruitaknák tekintendők, és hogy akként az alperesekkel szemben is a biztositási szerződés a kikötött idő eltelte előtt kölcsönmegegyezéssel bontatván fel, és ennek következtében alperesek a viszonszolgálatként jelentkező koozkázatot továbbra fenn nem tartván, a szerződési viszony eme megszűnte nem a kereskedelmi törvény 486. §-nak rendelkezése, hanem az általános magánjognak az a szabálya alkalmazandó, hogy valamely ügyletnek az illető felek közös egyetértésével megszűnte esetében, hacsak ez iránt közöttük eltérő megállapodás nem történt, az előbbi állapot visszaállításaként mindegyik fél visszaadni tartozik azt, a mit a másik féltől a jövőbeni teljesítés fejében előre kapott. (900. okt. 18. I. G. 342.) Fizetés váltó- 19617. Curia: Téves a felebbezési bíróságnak azadönved- tése, hogy a váltók adása által az ezek alapjai tevő köztörvényi kötelem megszűnt; mert a váltó nem fizetési eszköz, hanem csak fizetési ígéret s ezért az adós által hitelezőjének adott váltó a kötelezettséget, a mélynek fejében adatott, rendszerint meg nem szünteti, hanem inkább annak megerősítésére szolgál; s ugyanezért - - ha az aclós a tartozásáról váltót adott is — ahhoz, hogy a köztörvényi kötelem megszűnjön, -kell, hogy a hitelező a váltó átvétele ellenében követelésének eredeti jogalapjáról lemondjon. A jelen esetben azonban sem a kifejezett lemondás, sem pedig olyan tények a felebbezési biróság Ítéleti tényállásában nincsenek megállapítva, a mely tényekből a lemondás jogilag következnék. Nem jelent ilyen lemondást az a kifejezés, a melyet a felebbezési biróság Ítéletében megállapít, hogy t. i. alperes és férje a váltókat tartozásuk kiegyenlítéséül adták; mert éppen a fentebb kifejtettek következtében a csupán váltóval történt kiegyenlítés magában véve még nem jelent fizetést, és így az ilyen kiegyenlítés nem bír a fizetéssel azonos, vagyis a kötelmet megszüntető hatálylyal. (902. márcz. 19. 1. G. 613/901.)