Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 12. kötet (Budapest, 1902)

CSALÁDJOG. Tartási kö kötelezettség1 az erre kötelezetteket egyenlően terhelvén, azokkal telesség. a kötelezettekkel szemben, kik azt a megállapítás szerint, teljesi­A tartási kö- teni képesek, a tartásdíj rendszerint megosztva Ítélendő meg-. Egyik telessrg egye- tartásra kötelezett a másikat térhető kötelezettségéért csak annyi­temlegessége. han felelős, h. amennyiben valamelyik tartásra kötelezettnek ebbeli kötelezettsége törvényesen bármely okból ms2Ünik, az erre eső köte­lezettséget is a többi tartásra kötelezett tartozik teljesíteni, (/"ebből a körülményből a kötelezettek egyetemlegességére következtetni nem lehet. Ily egyetemlegesség sem a törvény, sem a birói g3'akorlat által nincs megállapítva: Éhből kiindulva helyesen járt el a í'elebb.-i biróság a részben is, h. az általa felp. eltartására szükségesnek talált 120 kor. összegből alp -ek ellenében csakis 80 koronát itélt meg, a többi 40 koronát pedig a felp. által perbe nem vont, B. J.. mint szintén tartásra kötelezett, terhére hagyta fenn. (901. jun. 1. I. G. 200.) 4. Kiskorúak. Gyámság. Gondnokság. Az atyai ha- 18563. Egri tsz. Heves vármegye árvaszékének . . . sz. a. talom felfog- hozott abbeli határozatát, mely szerint az itteni felp. id. O. M., gesztese. 0. Á. és D. kiskorúak feletti atyai hatalma az 1877 : XX. t.-cz. 22. §-a értelmében megszüntettetik s a nevezett kiskorúak gyám­jává Cs. L. kineveztetik, továbbá id. 0. M. a kiskorúaknak az általa haszonélvezett ingatlanai jövedelméből évenként nevezett gyám kezéhez 100 frt fizetésre köteleztetik, hatálytalanítja s felp.-t kiskorú gyermekei feletti atyai hatalom gyakorlatába visszahe­lyezi. Az árvaszéki határozat azzal indokoltatik, h. 0. A. és D. kiskorúak atyja, id. 0. M. a kiskorúak tulajdonát képező . . . ingatlanok jövedelmét a vele vadházasságban élő Z. J.-ra for­dítja, de gyermekeit teljesen elhanyagolja, velők semmit sem törődik, azokat tisztességesen nem ruházza és a még iskolaköte­les 0. D kiskorút az iskolából is elvonja, vele Z. J. gyermekét dajkáitatja, továbbá a nevezett kiskorúak vagyonát rosszul kezeli, a fákat kivagdalja, a ház szükséges javítását nem eszközli. Felp. az 1^77: XX. t.-cz. 22. §-ára alapított keresetét Heves vármegye árvaszékének . . . sz. végzése következtében indította, mely vég­zéssel kiskorú gyermekei feletti at}7ai hatalmától fosztatott nn-g s arra köteleztetett, h. nevezett kiskorúak tartási és nevelési költ­sége fejében évenkint 100 frtot fizessen Cs. L gyámhatóságilag kinevezett gyám kezéhez. Alp. (az árvaszéki ügyész) kérte felp.-t keresetével elutasítani, mert a neheztelt határozat indokainak alap­jául szolgáló ténykörülményeket felp. mivel sem czáfolta meg. A per során meghallgatott gyermekek közül Cs. L.-né szül. O. R. azt adta elő, h. mindaddig, mig férjhez nem ment (1897 nov. 3-ig) az apai háznál lakott, az ő édesanyja örökségéből azután férjhez ment. Ezen idő alatt tapasztalta, h. felp., az apa, Z. J. nevü asszonyt sokra becsüli, benső viszonyban él vele s már két gyermek is származott ebből a viszonyból, kiket a természe-

Next

/
Thumbnails
Contents