Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 12. kötet (Budapest, 1902)
CSALÁDJOG. 139 mek 7 éves korának betöltése után is anyjának, az alp.-nek gon- Házassági dozása alatt hagyatik, egyéb részeiben a másodbiróság Ítélete eljárás, érintetlenül marad. Ind. Alp. beismerésével s a per során kihall- Gyermekekre gatott tanuk vallomásával bizonyítva van, h. alp. felp.-t még az vonatkozó in1894. év folyamán végleg elhagyta; azt pedig, h. erre az el- tézkedés. hagyásra őt a férje házánál tapasztalt tűrhetetlen bánásmód kényszeritette volna: alp mivel sem bizonyította. Tekintve, h. a házastársnak jogos ok nélküli indokolatlan elhagyása az 1894. évi XXXI. t.-cz. 80. §-a a) pontja alá eső házastársi szándékos és súlyos kötelességsértést képez ; a másodbiróság Ítéletének a házasság felbontását tárgyazó rendelkezése ebből az okból hhagyandó volt. Ellenben tekintettel arra, h. az 1894. évi XXXI. t.-ez. 95. §-ának harmadik bekezdése szerint a biró a szülök személyes körülményeinek figyelembe vételével a gyermekek nyilvánvaló érdekében az ezen szakasz második bekezdésében fogl dt általános szabálytól eltéröleg is intézkedhetik, és tekintettel arra, h, alp. nek azt az állítását, h. az 1894. évi aug. hó 8-áu született gyermeket felp. még nem is látta, felp. kétségbe sem vonta, miből nyilvánvaló, h. felp. e gyermek iránt egyáltalán nem érdeklődik : mindkét alsóbb ósági ítéletnek azt a rendelkezését, mely szerint a Zs. nevü gyermek 7-ik életévének betöltése után felp. nek lesz átadandó, mváltoztatni s ezt a gyermeket 7-ik életévének betöltése után is az alp. gondozása alatt hagyni kellett. (900. jun. 13. 80.) 18523. Bp. tábla: Az elsőbiróság alp.-t a kisk. gyermekeivel való érintkezés és neveltetésük ellenőrizhetésére feljogosítván, az érintkezés módjának megállapítását a H. T. 103. §. második bek. szerint helyesen bizta a gyámhatóságra, miután e tekintetben a felek állítólagos megállapodásukat a bíróságnak egyezség alakjában elő nem terjesztették. (900. okt. 2. 5*263.) J8524. Bp. tábla: Az ágy és asztaltól elkülönítést rendelő Igazolás háitélet, a felp. képviselőjének 1898. évi aug. 18-án kézbesittetett. zassági perA H. T. 100. §-ában megjelölt határidő 1899. évi május 18-án ben. lejárt és a felp. a további eljárás iránti kérelmét 1899. évi jun. 6-án adta be a törvény által mhatározott idő után. Tekintve, h. a H. T. 100. §-a világosan rendeli, h. az itt mhatározott határidő elmulasztása azt a jogkövetkezményt vonja maga után, h. a perben érvényesített bontó ok alapján a házasság felbontását többé nem lehet kérni: tekintve, h. a mulasztás a kérelmezed jog elvesztését foglalja magában, a miért is a mulasztás ellen, az 1881. évi 50. t -cz. IV. fejezetében szabályozott igazolási eljárás nem alkalmazható; tekintve, h. a felp. igazolási kérelmet adott be és az igazolás alapjául ügyvédi mulasztást jelölt meg, holott a H. T. 100. §-a utolsó pontja, a H. T. 93. §. második bekezdésére utalással a kérelem beadásában erőhatalom vagy cselekvés-képtelenség által gátolást jelölt meg, miért oly körülményt, mely a határidő folyását akadályozza, ez irányban pedig a felp. még állítást sem tett, mindezek következtében az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával, az ítélet fent kiemelt része tekinteté-