Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)

VÁLTÓTÖRVÉNY. 333 elsőbiróság ítéletében megállapított s e helyütt is elfogadott tényállás szerint az alpereseit a váltóösszegből, a velük együtt kötelezett társaikkal aránylagosan megillető részt már az eredeti hitelezőnek megfizették, ennél többet a felperes az alperesektől a váltó alapján sem követelhet következőleg a felperes a váltóra alapított kereseti jogának az alperesek ellen történt érvényesítésénél rosszhiszeműen járván el, a kir. ítélőtábla ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróságnak őt keresetével elutasító ítélete ennek egyéb indokaiból is helybenhagyandó volt annak a megjegyzésével, hogy a felperesnek az elsőbiróság Ítélete ellen beadott fülebbezésében az elsőbiróságnak az alperes tana kihallgatásánál követett amaz eljárása ellen felhozott panasza, hogy a tanubizonyitás felvételére a tanuknak az első izben kitűzött tárgyalásra való meg nem jelenésük következtében njabb határ napot tűzött ki, figyelembe azért nem vétethetett, mert az 1896. január 4-én felvett tárgyalási jegyzőkönyv tanúsítása szerint, a tanuk az alperes előadásához képest elhárithatlan akadály miatt nem jelenhetvén meg. az alperesnek ujabb határnap kitűzése iránt előterjesztett kérelmét a jelen levő felperesi képviselő tudomásul véve. annak teljesítését nem ellenezte, stb. (97. nov. 3. 975/96. J. 97. 52. 15372. Curia: Az alperesnek az a kifogása, hogy a váltó jelenlegi tartalmának megfelelően, a telepesnél felvett óvás, az ő visszkereseti kötelezettségének fentartására alkalmas jogcselekményt nem képezhet azért, mert a váltónak telepítése utólagosan és jogtalanul történt, a jelen esetben nem volt figyelembe vehető. Az I. rendű alperes részéről felhívott S. Lajos tanú vallomásával bizonyítva van ugyan, hogy a váltó akkor, mikor azt az alperes mint kibocsátó aláirta, telepítve nem volt, de e tanú vallomásában azt is tanúsítja, hogy ugyanakkor a váltó csupán az összeggel és lejárati idővel volt kitöltve, egyéb tartalmára nézve pedig tehát a fizetés helyére nézve is kitöltetlen váltóürlap a tanúnak küldetvén meg, azt ő értékesítés végett a felperes egyik előzőjének, vallomása szerint, vagy H. Lajos rendelvényesnek vagy R. Henrik forgatónak adta át. Ilyen körülmények között az I. r. alperesnek az általa a fizetés helyére nézve kitöltetlenül kiálldott váltó utólagos telepítésére alapított kifogása nem irányul a váltónak meghamisítására, mely kifogás a váltó bármelyik birtokosa ellen volna sikerrel érvényesíthető, mert a váltónak meghamisítása feltételezi egy már létező tartalomnak jogellenes megváltoztatását, hanem I. rendű alperes kifogása a váltó jogellenes kitöltésének tényére van alapítva. A váltó jogellenes kitöltésének kifogása pedig a V. T. 93. §-a értelmében oly váltóbirtokos ellenében, a ki a váltót már a kitöltött tartalommal szerezte meg, csak ennek rosszhiszeműsége esetén hozható fel sikerrel. Ezek szerint, miután S. Lajos tanú vallomása szerint a váltónak első vevője nem a felperes volt s a felperesnek az alperes kifogásaival szemben előterjesztett perbeli előadása, a mely szerint egyfelől az utólagos jogellenes telepítést tagadta s más felől felVáltótörvény. 92., 93. §§. Váltókifogások.