Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 8. kötet (Budapest, 1897)
172 KERESKEDELMI TÖRVÉNY. íratása. 4875: XXXVil 13547. Nagyváradi tábla: Helyesen mondotta ki ugyan az t. cz. elsőbiróság Ítéletében az erre vonatkozólag felhozott indokok §• alapján azt, h. alp. a fizetést azon az alapon, mert a kereseti JSévre szóló részvényeknek a részvénykönyvbe bevezetett birtokosai a tárrészvény at- gangnak adósai, h. tartozásaik miatt ellenük végrehajtások vezettetvén, a követelések miatt a részvények lefoglaltattak, mtagadni jogositva nem volt. a mennyiben a végrehajtások szabálytalanul foganatosíttattak s igy ez által harmadik jóhiszemű személyek jogai nem érinthetők. Az elsőbiróság Ítéletének mváltoztatásával felp.-t keresetével mégis elutasítani és őt a törv. rend. 251. §. értelmében a perköltségben elmarasztalni kellett, mert felp. azt, h. alp. társaságtól a fizetést követelni jogositva lenne, kellőképen nem bizonyította. A kereskedelmi törv. 204 §. szerint ugyanis a feloszlott társaságnak a tartozások kielégítése után fenmaradó vagyonából mfelelő részt csak a részvényesek igényelhetnek. Igaz ugyan, h. a névre szóló részvények a kereskedelmi törv. 173. §. értelmében üres hátirat mellett is átruházhatók és a kereseti részvényeken ily hátirat előfordul, de ugyanezen §. rendelkezése szerint, a mennyiben az alapszabályok másként nem intézkedtek, a birtokos a társaság irányában igazoltnak csak akkor tekintetik, ha az átruházás a részvénykönyvben bevezettetett, az alapszabályok pedig ellenkező intézkedést nemcsak nem tartalmaznak sőt a 15. §. intézkedése szerint az átiratás határozottan meg is kivántatik, felp. tehát, ki beismerte, h. a kereseti részvényeket a maga nevére a részvénykönyvben még át nem irattá, részvényesnek a társasággal szemben nem tekinthető s igy a részvények után kielégitést nem igényelhet. Nem vétethetett tekintetbe ezzel szemben felp.-nek az az állítása, h. a részvények után ő már rész-kielégitést S. J. felszámoló bizottsági tagtól kapott, mert a kereskedelmi törv. 111. §. szerint oly esetben, ha több felszámoló neveztetett ki, ezek egyéb megállapodás hiányában a felszámoláshoz tartozó cselekményeket érvényesen csak együttesen végezhetik, alp. részvénytársaságnál pedig négy felszámoló választatott és "felp. nem bizonyitotta, h. a felszámolók hatáskörét, illetőleg alapszabályszerüleg oly intézkedés történt volna. h. a társaságot kötelezőleg egy felszámoló is érvényesen eljárni jogositva lenne és igy Simon János felszámoló ezen fényéből azt következtetni, h. a társaság felp.-t már részvényesnek elismerte, nem lehet. — Cm in : Hhagyj a. Indokok : A kereskedelmi törv. 173 §. értelmében, ha csak az alapszabályok másként nem intézkednek, mely eset az alp. részvénytársaság alapszabályainak 14., 15. §-alból kitetszőleg itt fenn nem forog, névre szóló részvények átruházása maga a részvénytársaság irányában, melynek részvényei képezik az átruházás tárgyát, rendszerint csak akkor és az által válik ha-