Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 8. kötet (Budapest, 1897)

168 KERESKEDELMI TÖRVÉNY. 1875: XXXVII. dékozta ; ezen ajándékozás alapján azonban alp.-t a részvény t. cz. kiadására kötelezni nem lehetett. G. József felp. ugyanis kerese­173. §. tében beismerte, h. ő az alp. birtokában lévő kérdéses részvényt Révre szóló az i§89. év folyamán alp. kérelmére üres hátirattal látta el, ezzel részvény át- szemben azt az állítását, h. ezt csupán alp.-nek azon Ígérete folytán íratása, tette, h. alp. a részvényt tőle zálogbatevés czéljából csak kölcsön veszi s később visszaadja, felp. a per folyamán nemcsak h. nem igazolta, ele sőt alp. által 1. sz. a. becsatolt s felp. által nem kifo­gásolt levél tartalmával minden kétséget kizárólag bebizonyit­tatolt, h. a részvény hátirása felp. részéről azzal a szándékkal történt, h. ő a részvény tulajdonáról lemond, illetőleg annak tulaj­donát alp.-re visszaruházza. Miután pedig a keresk. törv. 173. §-a értelmében a névre szóló részvények tulajdonának átruházása üres hátirat mellett teljes joghatálylyal történik ; mindezeknél fogva alp., mint a kérdéses részvény jogszerű tulajdonosa, annak kiadására kötelezhető nem volt. — Curia : Hhagyja. (94. jun. 13. 400/93.) 13544. Curia : Alp. köteles az érmelléki takarékpénztári 101. és 102. sz. ideiglenes részvényekre vonatkozó 21., 22.. 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29. és 30. számmal ellátott, összesen 20 drb szelvényt felp.-nek. az eredeti 101. és 102. sz. ideiglenes részvények felmutatása és bélyegzése mellett 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett természetben kiadni. Indokok: Tekintve, h. a kereske­delmi törv. 173. §-a szerint a névre szóló részvények átruházása üres hátirat mellett történhetik és igy a részvény birtokával járó jogok mszerzése, ha az átruházás üres hátirat mellett történik, más feltételhez, jelesül az átruházásnak a társasági részvény­könyvbe történt bevezetéséhez kötve nincs ; tekintve, h. a rész­vény birtokosa, akár bemutatóra, akár névre szól a részvény, utóbbi esetben, ha az alapszabályok másként nem intézkednek, a részvény után eső osztalék felvételére és ebből következőleg az osztalékhoz való igényt megalapitó szelvényekre, illetve szel­vényivre jogosultsággal bir ; tekintve, h. a kereskedelmi törv. 173. §-ának az alp.-i alapszabályok 15. §-ával megegyező azon intézkedése, h. a névre szóló, üres hátirat mellett átruházott részvény birtokosa a társaság irányában igazoltnak csak akkor tekintetik, ha az átruházás a részvénykönyvbe bevezettetett, csak annyiban hír befolyással a részvénybirtokos jogaira, a mennyiben tőle azon jogok gyakorlását mvonja, melyeket a törv., vagy a törvénynyel nem ellenkező társasági alapszabály az igazolt részvényesnek a társasággal szemben biztosit és fentart (igy a közgyűlésen szavazattal nem bir); tekintve, h. a rész­vényekre vonatkozó ezen szabályok az ugyanazon tekintet alá eső ideiglenes részvényekre alkalmazást nyernek; tekintve, h. a kereskedelmi törv. nem irja elő, h. a névre szóló részvénynek üres hát-

Next

/
Thumbnails
Contents