Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)

86 DOLOGI JOGOK. dogi terhek, foglalhatta volna, mi nem történt. Az e pont a. felhozottakból is Kegyúri jog. kitűnik a felp. azon nyilt eljárása, h. a megürült plébániai állá­sokat — beismerése szerint — mindig maga töltvén be, világos jelét adta annak, h. alp.-i városnak a kegyúri jogokra igénye nincsen és az ellenkezőjének kifejezést 1879.-ig nem adott. Ad. S. A G. illetve P. alatti jegyzőkönyv 10. pontjában foglaltakat a tsz. bizonyitékul el nem fogadhatta, mert ez a kir. kincstár által egyoldalulag tett javaslat a kegyúri jog tárgyában is igy ez alp.-re mi kötelezettséget sem róhat és nem bizonyitja a kegyuraság dologiságát, mely kegyuraság mint az ad. l-ben kiemeltetett, az uradalmi birtokkal egybekötve nem volt és melynek dologi kegy­ura sággá való átváltoztatását felp. ki nem mutatta; a vélelem felp. kegyurasága mellett részint a megváltás előtti és utáni idő­ben általa lett gyakorlása folytán, részint ennek csakis a legfőbb kegyúri jogból gyakorolhatás miatt harczolván. Ad. 4. Felp. azon állítása, h. alp. a kegyúr és h. felp. a kegyuraságot alp. akara­tából gyakorolta, tehát alp.-sel oly szerződési viszonyban állott, melyből kifolyólag felp.-t illeti aius praesentandi, melyeknek fejé­ben alp. helyett a kegyurasággal járó terheket viseli, alp.-t pedig a glossa szerinti honos illeti: birói figyelembe nem vétetett, mert alp. az állítólagos szerződés létrejöttét tagadja és tagadja a tisz­teleti jogokban való részesülését, mely tagadásával szemben felp. sem a szerződés létrejöttét, sem azt, h. alp. ily tiszteleti jogokat élvezett volna, nem igazolta, de igazolni meg sem kisérelte. A mi alp.-nek a canonica visitatiónál való jelenlétére felp. által fel­hozott bizonyítékát illeti, alp. tagadásával szemben felp. nem mutatta ki, h. ott alp. mint kegyúr és nem mint politikai hatóság volt jelen és igy felp.-nek erre hivatkozása a C. 2. felmutatása mellett sem bizonyít alp. ellen. Szerződés nem létében, ha az emiitett patronatus még is meg lett volna oszolva a felp. által előadott módon, ugy annak compatronatus esete forogna fen, melylyel mint közjogi jellegüvel felp. önkényt' fel nem hagyhatott. De a eompatronatus esete is ki van zárva, mert a felp. által állított szerződés nem igazoltatván, mint felp. maga is beismeri, a ius praesentandit kizárólag gyakorolta; compatronatus esetében pedig alp.-t legalább egy szavazati jog illette volna meg, mi nem is állíttatik. A canonica visitatiónál alp. mint kegyúr igazoltan jelen nem lévén, felp. azon egyoldalú eljárása, h. a javadalmat önkényszerüen felemelte, épen arra mutat, h. a patronatust felp magának fentartotta, egyoldalú eljárása által abból alp.-t teljesen kizárván, a mint e fentartást az is bizonyitja, h. felp. a ius prae­sentandit 3 ízben, utoljára 1872-ben gyakorolta, a terhek viselését pedig 1878-ban 1879. jan. 1-től számitandólag mondotta fel; tehát még a legutóbbi időben is gyakorolta kegyúri jogát alp. teljes

Next

/
Thumbnails
Contents