Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)

178 KÖTELMI JOG. Megbízás, kezébe, mert az ily gazdálkodás nem alkalmas végrendelkező Megbízás nél- ama végczéljának elérésére, h. felp. elhalálozását követő 10 év küli ügyvitel, alatt oly tekintélyes összeg álljon rendelkezésre, mely elégséges legyen egy országos nőnevelő intézet mteremtésére. Felp. az ingatlan tulajdonosának beleegyezése nélkül intézkedvén, más felől pedig a teljesitett épitkezés által csak a végrendeletben reá szabott kötelezettségének tévén eleget, az előbbi mulasztásának következményeit tehát, mennyiben talán magára nézve károsnak tartaná, viselni tartozik. Az ekként kifejtett okokból tehát felp.-t alaptalan keresetével elutasitani kellett. (92. okt. 18. 22847/92.) 12459. Curia: A kereset főtárgyára nézve a másodbiróság Ítéletének mváltoztatásával az elsőbiróság Ítélete felhozott indokai alapján és azért hagyatott helyben, mert felp. nem is állította, h. a kérdéses háznak használható állapotban való fentartása czéljából az 1878. évtől kezdve az 1887. évi jul. végéig terjedő idő alatt egyáltalán nagyobb javításokat eszközöltetett, sőt a részéről fölhivott Herbási Antal szakértő tanú azt vallotta, h. az igazságügyiminiszterium által használt helyiségekben észlelhető volt, h. hosszú idő óta nem történtek javitások, mert a kincstár részéről az igazságügyi tárcza terhére bérbe vett helyiségeknek hivatalos czélokra történt felhasználásánál fogva előrelátható volt, h. eme bérviszony mszüntekor ugyanezek a helyiségek esetleg csak jelentékeny átalakítások, javitások és befektetések után lesznek bérbeadás utján értékesíthetők és mert ezek szerint, a mennyiben felp. az 1877. évben szükségesnek mutatkozott átalakításokra és javításokra 31000 frtot mhaladó összeget for­dított is, ez a költség 1879. év nov. 23., illetve 1880. évi febr. 1-től kezdve 1887. évi jul. végéig évenként beszedett 23,000 frt lakbérnek, a rendszeres évi javitásokra aránylag előirányozandó összegeivel eléggé fedezettnek tekintendő és pedig a nélkül, h. azzal felp.-nek haszonélvezeti joga a végrendelkező Czélzatával meg nem felelő mérvben sérelmet szezvedne. Ellenben minthogy a szakértőknek műszaki véleménye szerint az építkezések, rész­ben a rendszeres évi javításokat mhaladó állandó jellegű mun­kálatokat képeznek s így felp. nem teljesen alaptalanul pereskedett: mindkét alsóbiróság Ítéletének mváltoztatásával a perköltséget kölcsönösen mszüntetni kellett. (94. jun. 6. 10764/93.) 12460. Curia: Midőn valaki másért mbizás nélkül fizet, mbizás nélküli ügyvivőként követelheti, h. az, akiért a fizetést teljesítette, a javára eszközölt kiadást mtéritse. Ha ez utóbbi azt állítja, h. a fizetés ajándékkép történt, ezt igazolni köteles. (92. decz. 1. 2794/92.) 12461. Curia: Alp.-ek beismerték, h. felp. az esztergomi kereskedelmi és iparbanknál fenállott 300 frt tartozásukat kifizette,

Next

/
Thumbnails
Contents