Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)
KERESKEDELMI TÖRVÉNY. 83 vetélhesse, beállott, azonnal, a mint alp. az áru átvételéhek megtagadását ki- Kereskedelmi Jelentve, a szerződéstől visszalépeti; ennélfogva tehát alp.-nck a kereseti jog törvény, időelőtt érvényesítése ellen felhozott kifogása alaptalan. De nem vétethetett 345. §. figyelembe alp.-nek az a kifogása sem. h. az áruk átvétele iránti készségé- Az átvételre nek fp. előtt a C. és D. alatti levelek megirása után, de még a kereset be- valókötelezettadása előtt kifejezést adott, mert ezt a kifogását be nem bizonyította ; mi- se'g. után az annak bizonyítására felhívott S. J. tanujával bizonyítani kívánt körülményekről alp. közvetlen tudomásai nem bírhatván, ennek vallomása az alp. pótesküjével kiegészíthető nem lenne, s ez okból ezen tanúnak kihallgatása helyesen lett mellőzve. Mmth. azonban fp.-nek az áruk vé'telára iránti keresete a szerződés teljesítésére irányul, fp. teljesítésként alperestől csakis azt követelheti, a mit alp. a szerződés alapján teljesíteni tartozott. Alp. pedig' azt állította, h. a fp. utazójával, a kinél az árukat megrendelte, abban állapodott meg, h. az áruk vételárát az átvétel után ti hónap elteltével köteles mefizetni s az áruk szállításának ideje 1890. szept. hó végére állapíttatott meg. A vételár fizetésére vonatkozó ily megállapodás esetében fp. alp.-től a vételárnak kifizetését csakis a kikötött határidő eltelte után követelheti, miután azt előbb mfizetni cdp. a szerződés szerint nem tartozott. Ennek a kikötésnek bizonyítására alp. fp.-t tagadó alakban a fűesküvel kínálta meg", a melyet fp. utazójának személyében elfogadván, a vételárösszeg után a kamatfizetési kötelezettség beáltának időpontjának mhatározása tekintetében fp.-nek ezen főeskü volt megítélendő. A főeskünek le nem tétele esetében az alp. által vitatott megállapodás bebizonyitottnak tartandó s ez esetben alp. a vételárt csakis az átadás napjától ti hónapra tartozván kifizetni, fp. a vételár után 6% kamatot is csak ezen időtől fogva igényelhet. Az átadás napjául pedig, tekintve, h. alp. állítása szerint a szállításnak 1890. szept. a fp. állítása szerint aug. hónapban kellett volna teljesíttetni, a mindkét fél előadásához legközelebb eső 1890. szept 1-je volt megállapítandó s a hat hónap ezen naptól számíttatván, 1891. márcz. 1-je tartandó azon napnak, a melytől fog'a alp. a vételárt s ezután a kamatot is kifizetni köteles volt. De a főeskünek letétele esetében sem volt kereseti tőke után a kamat 1890. július 4-től fogva megítélhető, mert ha a vételár fizetése iránt küiön megállapodás nem is jött létre, alp. a A'ételárt a keresk. tvény 345. §. utolsó pontja értelmében az átadással egyidejűleg tartozott mfizetni, e szerint, miután az átadás napjául 1890. szept. 1-je tekintett, alp.-nek a vételár és a kamat mfizetése iránti kötelezettsége is csak ezen naptól fogva vált esedékessé s az ezt megelőző időre eső kamatkövetelés iránti keresetével felp. minden esetben el volt utasítandó. Végül pedig a m.-foku bíróság ítéletének az az intézkedése, a melylyel alp. fizetési kötelezettsége az áruknak részére leendő egyidejüleges kiszolgáltatása mellett mondatott ki, mellőzendő volt azért, mert ezt a per rendén egyik fél sem kérelmezte, alp. pedig, a kinek érdekében az történt, felebbezésében kifogásolta. (92. máj. 20. 1028.) 1541. A bp. IV. ker. jbság : Felp.-t keresetével elutasítja. Ind.: Felp. keresetében azt adja elő, h. alp. tőle megvett egy hajórakomány trágyát, melynek 720 frt árából 300 frtot kifizetvén. 420 írttal adós maradt. Alp. azt adja elő, h. a keresetben emiitett trágya árát ugyan kifizette teljesen, de annak követelése időelőtti volt, mert egyrészt a 2 /. alattiban foglalt azon feltételnek, h. felp. 4—5 hajórakomány trágyát szállít, s h. másrészt a Jtajó