Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)

72 KERESKEDELMI TÖRVÉNY. Kereskedelmi lét ismerte el, ez a beismerés tehát a váltó adása által eszközölt végki­törvény. elégitést nem bizonyítja. (93. decz. 13. 9049.) 285..§. 1528. Curia: Alp. az A. alatti számlában 217 frt 53 krban kimuta­Folyó számla, tott tőkekövetelést valódinak elismerte s a már kifizetett 100 frt levoná­sával fenmaradó 117 frt 53 kr. tőkének kifizetésére késznek nyilatkozott. Alp. a tőke után felszámított kamatok tőkésítése és a kamatok kamata felszámítása miatt, továbbá a 3 éven tuli kamatoknak elévülése iránt emelt kifogást, A m.-foku bíróság ítéletének indokaiban helyesen fejtette ki, h. fp. az A. alatti számla tanúsága szerint alp.-sel nem állott folyó számlán alapuló összeköttetésben s ez okból a kamatok felszámításánál nem veheti igénybe a K. T. 285. §-ában foglalt jogot s igy az A. alatti számlában minden év végével kitüntetett kamatfelszámitás mellőztetvén, fp. a tőke lejártától kczdődőleg a fizetésig folyó 6 százalék kamathoz van joga. Alp.-nek a három éven tuli kamat elévülése miatt emelt kifo­gása azonban alaptalan és figyelembe nem vehető, mert a jelen kereset 1890. évi ápril 18-án adatott be; ezen napot megelőző három éven belül fp. 1888 évi október 14-én napján kelt s alp. által 2'/- alatt mellékelt, tehát ő ellenében teljes bizonyítékul szolgáló levélben nem csak a 217 frt 53 kr tőkének, hanem az esedékessé vált 6 kamatának kifizetéséi követelte ; de ezzel az okirattal az is bizonyítva van, h. fp. követelcsenek kifizetését az 1888. évet megelőzött evekben is kérte és sikertelenül sürgette ily esetben az 1883: XXV. t.-ez. 19. §-ának rendelkezése alkalmazást nem nyerhet . , . (92. márcz. 30. 870/91. P. T. XXIV. 52.) 1529 Curia: A K T. 285. §-a csak arra az esetre engedi meg a kamatok tőkésítését, ha folyó számlán alapuló összeköttetés áll fenn. melyről azonban csak akkor lehet szó, ha kölcsönös követelések állnak egymáss 1 szemben, ugy h. a felek mindegyike majd mint hitelező, majd mint adós szerepel. — A kamatok elévülését már a megintés félbesza­kítja. (1892. márcz. 30. 870. D. XXXIII. 322.) 1530. A szegedi tábla: A keresethez A 1 .alatt csatolt számla kivonat­ban a lejárt kamat tőkésítve lévén, e kamat járul'kos minősegét már elvesz­tette, és ekként az imént tőkekövetelés jő eljárás alá, a nélkül, h. a ki­szolgáltatott áruk összegétől a peres eljárás módjának elbírálása tekinte­tében elválaszrható lenne: minth. pedig az A 7. alatti számlában kitün­tetett s tőkének t 'kiütendő 3 frt 71 krral fp. követelése feletti bíráskodás a sommás bb?óság hatásköréhez tartozik : ez okból a bíróságnak illeté­kességét megállapítani kellett. (1893. febr. 6-án. 8313 92.) 300. §. 1531. Szolnoki tszék: Felp. keresetét elutasítja. Ind. : Tekintettel a Takarékpénz- - . alatt másolatban csatolt, azonban felp. által nem kifogásolt Jász-Xagy­tári könyvek. kun-Szolnok megye árvaszékének 5083/1890. sz. letiltó végzésére miután az árvaszéknek mint gyámhatóságnak az 1877. XX. t.-cz. 127. §-a szerint nemcsak joga van, de sőt kötelessége a hagyaték állagát biztosítani, alp. helyesen járt el akkor, a midőn felp.-nek a letiltás következtében a 3174. számú betéti könyvben foglalt 550 frtnyi összeg és ennek járulékainak kifizetését mtagadta; miért is fp. keresetét elutasítani kellett. Érintetle­nül hagyatván ez alkalommal felp.-nek azon joga. h. a kereset tárgyát képező takarékpénztári betétösszeghezi tulajdonjogát és annak a P. Ju­lianna hagyatékáhozi nem tartozandóságát ezen kérdés illetékes bírósága előtt érvényesíthesse. (90. decz. 16. 9905.) — Bp. tábla: Az e.-bíróság

Next

/
Thumbnails
Contents