Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1891)

UROKLESI JOG. Végrendeleti kijelentéséről, h. az az ő végakaratát tartalmazza s azt kézjegyével ellátta, öröklés. tudomással bírtak, a végrendelet érvénytelennek nem tekinthető. (90. ápr. A végrendelet 30. 7566. Ü. L. 9024.) cdaki kellékei. Azonos: 89. okt. 16. 165. (J. 90. 33.) — 4919/85. (Dt. XIV. 332.) — 1876 : XVI. t. 88. szept. 25. 746. (Ü. L. 88. 41.) cz. 6. §. 22. Curia: Néhai Sz. E. megtámadott végrendeletében világosan bennefoglaltatik, h. az a végrendelkező előtt szórói-szóra felolvastatott, mmagyaráztatott és h. végrendelkező azt akaratával teljesen megegyezőnek jelentette ki. Igaz ugyan, h. az emiitett körülményeknek megtörténtét a régrendelet szövegében maga a végrendelkező nyilvánította ki. miután azonban a végrendeleti tanuk a nyilatkozatot mint előttük történtet, aláírták, ezzel a nyilatkozatban foglaltakat magukévá tették s így ők is bizonyították, h. a végrendeletnek a végrendelkező előtt felolvasása, megmagyarázása és végrendelkező részéről végakaratául kijelentése megtörtént. E végrendelet tehát az 1876. XVI. t.-cz. 6. §-ban megszabott alakiságok mtartása mellett alkottatván, felp.-ek annak érvénytelenítésére s ennek folyományaként a törvényes öröklésre irányzott keresetükkel elutasitandók voltak. (91. márcz. 18, 5336. Ü. L. 91. 15.) 8. §. 1. Curia: Midőn az 1876. évi XVI. t.-cz. 8. §. azt rendeli, h* ott, a hol a végrendelet több ívből áll, ezek zsinórral összefüzendők s a zsinór két vége a végrendelkező, vagy a hol tanuk alkalmazása szükséges, legalább is egy tanú által pecséttel megerősítendő, önként értetik, h. ez utolsó esetben a tanú által pecséttel akkor látandó el a zsinór két vége, a mikor a végrendelet aláírása eszközöltetik, különben ezen intézkedésnek czélja, mely abban áll, h. az ivek ki ne cseréltessenek, meg volna hiúsítható. (88. decz. 14. 3516. M. I. 217.) 10. §. 1. Curia: Az 1876. évi XVI. t.-cz. 10. §-a szerint az. a ki az örökhagyó végrendeletét irta. s azok, kik vele a 9. §-ban emiitett rokonsági és sógorsági összeköttetésben vannak, a végrendelkezésben nekik szánt előnyben csakis a 10. §-ban megjelölt esetekben részesülhetvén, tek.. h. a felhívott torvényszakasznak eme intézkedése nem egyedül a végrendelet leírójára, lemásolójára, hanem annak fogalmazójára, készítőjére s értelmi szerzőjére is vonatkozik; tek., h. a per adataiból kitünőleg örökhagyó Ph. Pálnak 1882. okt. 10-én kelt végrendeletét K. Lőrincz, elsőrendű alp. s egyik végrendeleti általános örökös fogalmazta. V. József pedig az A. alatti végrendeletet, és pedig nem örökhagyó jelenlétében, vagy annak lakásán, hanem azon kivül K. Lőrincztől átvett fogalmazvány után csak lemásolta s azt a lemásolás után tőle nem örökhagyó, hanem K. Lőrincz, ki magát a végrendeletbe általános örökösül irta be, vette át; s így kétséges marad. h. örökhagyó végrendelet tartalmáról magának meggyőzőzést szerzett és pedig annál inkább, mert a végrendeleti tanuk az utóbbi kihallgatás alkalmával a záradékban foglalt azon kitételt, h. örökhagyó a végrendeletet átolvasta volna, nem bizonyítják ; tek. továbbá, h. a fentebbiek szerint jelen esetben a végrendelet írójául K. Lőrincz tekintendő s mint ilyen a végrendeletben neki szánt előnyben csak azon esetben részesülhetne, ha az idézett törvény 10. §-ában mszabott kellékeknek elég tétetett volna, mely eset azonban fen forog, mert a kihallgatott végrendeleti tanuk vallomása által csak az lett bizonyítva, h. az örökhagyó a tanuk előtt felmutatott A. alatti végrendeletet saját végakaratának nyilvánította ; de azt. h. a végrendeletben K. Lőrinczet és nejét