Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1891)

138 ÖRÖKLÉSI JOG. Törvényes Antalné is mhált: öröklésre azok vannak hivatva, kik az örökhagyó nevezett öröklés. anyát képviselik, vagyis a felp.-ek, mint Burián Antalné igazolt gyermekei. Tves öröklés (86. nov. 3. 3716. P. T. XIII. 12.) tvtelen gyer- 2. Curia: Felhivók holttá nyilv. ir. keresetüket arra alapitják, h. fel­mek után. hivott édesanyjuknak testvére volt, s miután édesanyjuk elhalt, az örökö­södés felhivott után felhivókat illeti meg. Felhivókat azonban ily czimen a felhívási jogosultság az 1868. évi LIV. t.-cz. 522. §-a érteiméhen meg nem illeti, mert ők íelhivottnak nem törvényes örökösei. A per adataiból ugyanis kitűnik, h. felhivók törvényes házasságon kivül születtek és igy csak arra a vagyonra nézve bimak örökösödési joggal, mely anyjuk elhalálozásakor ennek birtokában volt; felhivók édesanyja azonban a mellékelt anyakönyvi kivonat szerint még 1846. évben elhalt s igy ezen okból, miután a jelen felhivási per adatai szerint a fentidézett törvényczikk 523. §. b) pontja és az 1881. évi L1X. t.-cz. 90. §-a értelmében s a m.-biróság Ítéletének a most idézel t törvényekre alapított indokolása szerint is. felhivott csak 1869. jan. 1-én volna elholtnak védelmezhető, akkor, midőn a felhivók édesanyja 1846-ban elhalt, ennek örökösödési joga a felhivott után mnyiltnak még nem tekint­hető s igy felhivott vagyona örökösödés utján felhivók anyjára ennek éle­tében át nem szállhatott. Mindezen okokból felhivókat, kik mint házasságon kivül született gyermekek anyjuk jogán felhivott, mint oldalági rokon után az 1868 : LIV. t.-cz. id. 525. §-ában körülirt tves örök joggal nem bírnak, a felhivott ellen a felhivási keresetet elutasítani kellet. (90. nov. 26. 9068. P. T. XXII. 13.) 3. Bp. tábla: A törvénytelen ágyból származottak után az apai oldalrokonok törvényes öröklésre jogot nem tarthatnak. (88. márcz. 7. 1825. Ü. L. 88. 28.) A szt. korona 1. Curia: .... Mindezeknél fogva özvegy E. Gáborné. szül. H. Teréz öröklése. hagyatékát, miután utána magát hirlapi hirdetmény felhivásra senki, sem (Id. iörv. szab. végrendeleti avagy szerződési, sem törvényes örökösül nem igazolta, szálló­ié?. §.) mánynak kimondani s mint olyat a felp. kir. kincstárnak az időközi hasz­nokkal együtt, megítélni kellett. (82. máj. 3. 9988. 134.) 2. Kaposvári tszék : Felp. kir. kincstárt el kellett utasítani; mert a hivatalból eló'szerzett és a perhez csatolt hagyatéki ügyiratok, különösen az ujabb hagyatéki eljárásnak alapul szolgáló, a prts 562. §-ához képest az illetékes községi elöljáróság által törvényes il etőségi körében felvett halál­eset-felvétel szerint néhai J. Józsefnek törvényes oldalági örökösei maradtak, tehát a sz. korona öröklése az 0. B. Ért. 18. §-a értelmében a most ne­vezett örökhagyó után be nem állott, stb. (84. decz. 19. 5418.) Curia: (86. szept. 9. 2378. Dt. XVI. 63.) 3. Curia: Oly esetben, midőn a kir. kincstár valamely elhunyt egyén után a sz. korona részére szállományi jogczimen örökségi igényt támaszt, a bíróság hivatalból tartozik ügyelni arra, h. az elhalt egyénnek ismeretlen örökösei a perben szabályszerűen képviselve legyenek, a mi hirdetmény kibocsátása mellett, az ismeretlen örökösök részére kinevezett ügygondnok utján történik. (91. máj. 20, 8679/90. Ü. L. 91. 23). 4. Curia: A hagyatéki iratok közt 19. napló sz. a. található 1868. febr. 26-án 4753/867. sz. a. kelt beszavatolási végzéssel és birtokbizonyit­ványnyal a szabadkai városi tszék által a R. K. hagyatékához tartozott, a szent-tamási 1679. sz. tjkvben felvett 7069/a. sz. a. 68 hold 1200 négyszögöl

Next

/
Thumbnails
Contents