Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1891)

130 ÖRÖKLÉS] JOG. Törvényes jog terjedt s e jog állott mindenkor abból. b. az özvegy követelhetett férje öröklés. társadalmi állásúnak s vagyoni állapotának mfelelő lakást s tartást özr gyOztegyi jog sége tartamára s kiházasitást ujabb férjhez menetele esetén (Htk. 1. R. 67. t.-cz.). Ezeken a törvényes batárokon tnl nem tartoztak a férj törvényes örökösei se tűrni az özvegyi jogot, mert volt joguk annak megszorítását, a törvényes határok közé visszaszorítását birói uton követelni és a végrendelkező férjnek nem lehetett kevesebb joga. mint végrendelet nélküli halála után törvényes örököseinek. De a férj végrendelkezési jogát özvegyével szemben ki is fejezi az 1840 : VIII. t.-cz. 16. §-a, mely csak a jobbágyokról s ezek özvegyeiről szól ugyan, a mely mellett áll azonban az is, h. a nemes férjnek soha sem volt kevesebb joga, mint a jobbágy férjnek s a jobbágy özvegyének sem volt férje szabad rendelkezésű vagyonában kevesebb joga, mint a nemes ember özvegyének. És a midőn az országbírói értekezlet 1861-ben a végrendelkezési szabadságot, mely akkorig a szerzeményiekre volt szorítva, az ideigl. t. szab. 7. §-ában kiterjesztette az ősi öröklött javakra is : ugyanott nyomban korlátozta is ama szabadságot nem az özvegyi jog, hanem a leszármazók s a szülők köteles része által ugy, h. a végrendelettel szemben a leszármazó örökös az özvegyi jog mszoritását csak saját köteles része erejéig követelheti. De ebből azt, hogy a férj az özvegyi jogot nem szabályozhatja, annál kevésbé lehet következtetni, mert az ideigl. t. szab. 16. §-ának az özvegyi jog mszoritását tárgyazó része nem a végrendeleti, hanem a törvényes öröklés esetére szól; és az a következtetés, mely szerint a férj az özvegy haszonélvezetét csak leszármazói érdekében szoríthatná, leszármazók hiányában pedig éppen nem szoríthatná a mfelelő lakásra s tartásra, ellenkezik az id. törv. szab.-nak ugy 7. §-ával, mely a végrendelkezés szabadságát állította fel, mint 16. §-ával is, mely az özvegyi jog terjedelmét sem a végrendelkező férj. sem ennek örökösei ellenében nem bővítette. Törvényes, illetőleg hitvestársi öröklésről itt nem lehet szó, mert az örökhagyó összes ingó s ingtl. vagyonáról általános örökösök nevezésével végrendelkezett. Azt a felfogást pedig, mintha a nemes ember neje is rendszerint közszerző volna férje ingó s polgári vagyonában, mczáfolja maga a közszerzemény jogi fogalma, mely szerint a közszerzemény soha egyes (ingó vagy ingtl. nemesi vagy polgári) vagyontárgyakra, hanem csak az egész összvagyonra vonatkozhatik. A mi már most az alp. özvegyi tartására megállapítandó évi járadék mennyiségét illeti, itt nem az a kérdés, h. milyen arányban osztassanak fel a hagyaték jövedelmei felp.-ek s az alp. közt, hanem egyedül az, h. jogosan s méltányosan mennyit igényelhet alp. özvegy a maga tartására férje rangjához mérten ? Ily megfelelő tartásra neki joga van, tekintet nélkül arra, h. a hagyaték jövedelmeiből mi marad fen felp.-ek. az örökhagyó testvérei számára. Mert az özvegyi jog a hagyatéknak képezi terhét. És ennélfogva alp. tartási évi járuléka, tekintettel férje társadalmi állására s mintegy 250,000 frt értékű vagyonára, mely rendes körülmények között mintegy 12,000 frt jövedelmet hoz, 6000 írtban találtatott megállapitandónak. Ez az összeg, mit a felp.-ek a m.-bírósági ítéletben mhatározott módon fizetni fognak alp.-ek özvegyi joga mszünteig, sem túlságosnak, sem csekélynek nem mondható akkor, midőn alp. kap a végrendelet szerint férje hagyatékából 20,000 frtot is tulajdonul s kap lakást természetben, esetleg 1200 frt lakbért és a midőn szedte ő ekkorig immár 8V2 éven át a hagyaték összes jövedelmét, a melynek mtéritésére — mert birtoka birói határozatok