Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 1. kötet (Budapest, 1891)
VII magánjogi részben, a fönt elmondottak íigyelembe vételével, lehetőleg Zlinszky kézikönyvének rendszerét követtem, tekintetlel e kézikönyvnek általános elterjedtségére. Ott, hol a határozat a jog több ágát érinti, megfelelő útbaigazítással iparkodtam az ismétlési, kikerülni. Kz annál kevésbé hathat zavaróan, meri a munkát részletes tárgymutató fogja befejezni, melynek segitségével minden keresés nélkül lesz az illető jogi fogalomra vonatkozó határozat föltalálható. A szakközönségre bizom annak megítélését, hogy mennyire voltam képes megfelelni a magam elé tűzött nehéz föladatnak, melynek teljesítéséhez komoly törekvéssel és nagy munkakedvvel lógtam, ezzel óhajtva pótolni erőm és tehetségem jól érzett fogyatkozásait. És azért kettős köszönettel veszek majd minden útmutatást, melylyel a munka hátralévő részét javithatom és használhatóbbá tehetem. Budapesten, 1891. évi január havában. Dr. Márkus Dezső.