Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1905)

37 23II. r. vádlott és védője semmiségi panaszt jelentettek be a BP. 427. §-ának 4. pontja alapján azon okból, mert mind a három megállapított kérdés ugy szövegeztetett, hogy mindegyikben szerepel mind a három vádlott neve, s igy minthogy a BP. 354. §-a szerint a kérdésre csak igennel vagy nemmel lehet felelni, már az I. kérdésre adott igenlő felelettel eldöntetett mind a három vádlott bűnössége, holott ha a kérdések — amint az a védő részéről inditványoztatott — a társak megnevezése nélkül szövegeztetnek, az esküdtekre ez a kényszerhelyzet nem áll elő. Minthogy azonban mindegyik kérdés csak arra vonatkozott, hogy bünös-e az egyik vádlott, minthogy továbbá az esküdtek nemmel is felelhettek volna és figyelemmel arra, hogy az esküdtek mind a három kérdésre igennel feleltek, nem tekinthető kétségtelennek, hogy a kérdésnek neheztelt szövegezése a II. r. vádlott érdekeinek sérelmével járt, enélkül pedig a panaszolt semmiségi ok a BP. 427. §-ának utolsóelőtti bekezdése értelmében nem érvényesithető. (Curia 1904 május 5. 4226/904. sz. a.) A kir. Curia: A semmiségi panasz elutasittatik. Indokok: II. r. vádlott és védője semmiségi panaszt jelentettek be a BP. 354. §. 4. pontja alapján azon okból, mert mind a három megállapított kérdés ugy szövegeztetett, hogy mindegyikben szerepel mind a három vádlott neve, s igy minthogy a BP. 354. §-a szerint a kérdésre csak igennel vagy nemmel lehet felelni, már az I. kérdésre adott igenlő felelettel eldöntetett mind a három vádlott bűnössége, s önmagukkal jöttek volna ellenmondásba az esküdtek, ha a L. I. bűnösségére feltett I. kérdésre adott «igen» felelet után máskép feleltek volna az ifj. F. I. vádlottra vonatkozó II. kérdésre, holott ha a kérdések — amint az a védő részéről inditványoztatott — a társak megnevezése nélkül szövegeztetnek, az esküdtekre ez a kényszerhelyzet nem áll elő. Minthogy azonban az I. kérdés csak arra vonatkozott, hogy bünös-e L. I., az igenlő felelettel csak ennek a bűnössége dőlt el, az által pedig,