Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1905)

'57 ítéletettel felmentetett, hogy tehát a kártalanítási igény érvénye­sítésének a BP. 578. §. 1. pontjában meghatározott feltétele a jelen esetben fenforog ; ámde B.-nek még sincs igénye kártalaní­tásra, mert a kiderített adatok szerint kétségtelen, hogy előtte azok a bizonyítékok, melyekre a bíróság az újra felvett eljárásban ítéletét alapitotta, már az alapperben ismeretesek voltak és hogy azokat az alapperben tudva elhallgatta. Az elhallgatás indokául B. N. a törvényszék előtti főtárgyaláson azt adta elő, hogy az ujrafelvétel alapjául szolgált uj bizonyítékoknak az alapperben való érvényesítését azért nem tartotta szükségesnek, mert ((ártat­lansága érzetében nyugodtan várta a per kimenetelét* ; a kir. tábla előtti felebbviteli főtárgyaláson tett nyilatkozata szerint pedig «az ujabban megnevezett tanukra az alapperben azért nem hivat­kozott, mert ártatlannak tartva magát, nem gondolt arra, hogy ártatlanságát tanukkal is bizonyítsa» ; ezek a nyilatkozatok azon­ban az ujrafelvétel alapjául szolgált bizonyítékoknak az alapperben való elhallgatásából folyó törvényes következményeit megszüntetni nem alkalmasak. Minthogy pedig a BP. 579. §. 2. pontja szerint kártalanításra nincs igénye annak, aki az alapperben tudva el­hallgatta azokat a bizonyítékokat, amelyekre a bíróság az újra felvett eljárásban ítéletét alapitotta : B. N.-t kártalanítás iránti ké­relmével a BP. 579. §. 2. pontja alapján el kellett utasitani. 98. Szerencsejáték által elkövetett kihágás miatt a Btk. 87. és 88. §-ai szerint csak az büntethető, aki nyilvános, vagy a közönségnek nyitva álló helyen szerencsejáték-vállalatot tart; úgyszintén az is, aki a vállalkozót a szerencsejáték üzésében segiti, vagy aki a megjelölt helyiségben a sze­rencsejátékban részt vesz. (A jogegység érdekében hozott határozat) (Curia 1904 november 30. 9805/904. sz. a.) A kir. Curia: A koronaügyész perorvoslata alaposnak talál­tatván, kimondatik, hogy szerencsejáték által elkövetett kihágás miatt a Btk. 87. és 88. §-ai szerint csak az büntethető, aki nyil-

Next

/
Thumbnails
Contents