Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1905)

129 ügy ujra tárgyaltatván, Sz. beismerte, hogy T.-t ő ütötte meg bottal s egyúttal E. és társait azzal terhelte, hogy a sértettet ők is bántalmazták akkor, midőn az már a földön feküdt. A kir. járásbíróság ezek után a vádlottak ellen folytatott eljárás befejez­tével hozott jogerős Ítéletével az alapügybeni Ítéleteket hatályon kívül helyezte és M. Sz.-t a könnyű testi sértés vádja s követ­kezményei alól fölmentette, ellenben ugyanazon könnyű testi sértés vétsége miatt Sz. és társai vádlottakat egyenként nyolcz napi fogházra és 10 K pénzbüntetésre Ítélte, s ez az ítélet végre is hajtatott. M. Sz. ezután kérvényében hivatkozva a BP. 578. §-ára, kártalanítást kért. Minthogy a föntebbiek szerint tény, hogy M. Sz., ki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés-büntetést szenvedett és pénzbüntetést fizetett le, ujrafelvétel folytán jog­erős ítélettel fölmentetett, M. Sz.-nek tehát a BP. 578. §-ának I. pontja értelmében kártalanítási igénye van ; minthogy ily eset­ben a BP. 576. §-a alkalmazható nem lévén, a kártalanítási igény megállapítása szempontjából elbírálás tárgyát csak az képezheti, vajon a BP. 579. §-ban felsorolt kizárási okok valamelyike fen­forog-e, s minthogy ily kizárási oknak fenforgása jelen esetben nem állapíttatott meg, M. Sz. kártalanítási igényének helyt adni kellett. 80. Valakinek szolgálatában álló egyén részéről a birtokában vagy birlalatában levő idegen ingó dolog jogtalan eltulaj­donítása által elkövetett, a Btk. 355. §-ában meghatározott sikkasztás a Btk. 358. §-ának utolsó bekezdése, illetve 343. §-a értelmében csak az esetben képez a szolgálatadó indít­ványára üldözendő bűncselekményt, ha az a szolgálatadó kárára követtetett el; vagyis ha a szolgálatadó a sértett fél. Közvetlenül sértett a Btk. 355. §-a alá eső sikkasztás esetében az elsikkasztott ingó dolog tulajdonosa lévén, nem magáninditványra, hanem hivatalból üldözendő sik­kasztás forog fen akkor, ha a szolgálatban álló egyén által elsikkasztott dolog nem a szolgálatadó, hanem másnak a tulajdonát képezte, nem tévén erészben különbséget az, hogy a szolgálatadó a sikkasztásból eredő kárt az elsik­Biintetőjogi Döntvénytár. V. 9

Next

/
Thumbnails
Contents