Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 3. kötet (Budapest, 1903)

101 esküvel megerősített tények valótlanságát és azokra nézve tévedésben voltak, másrészt nem állapíttatott meg, hogy e tévedésük gondatlan volt. (Btk. 82. §. 2. bekezdés.) Ez a tévedés pedig a bűncselekmény tényálladékához tartozó tényekben való tévedés levén, a Btk 82. §-a szerint beszámithatóságot kizáró okot képez. (Curia 1901 november 28. 7175/901. sz. a.) A győri kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét megsemmisíti és vádlottakat a vád és következményeinek terhe alóí felmenti. Indokok: A kir. törvényszék ítélete szerint vádlottak az által követték el a Btk. 221. §-a alá eső hamis eskü bűncselekményét, hogy esküt tettek arra, hogy a polgári periratokhoz A. alatt csatolt nyilatkozatot alá nem irták, illetve annak aláírásával mást meg nem biztak, holott a büntető eljárás során kihallgatott tanuk vallomásával bizonyítva lett, hogy az emiitett okiratot B. J. vádlott sajátkezüleg aláirta, neje pedig azt maga helyett leendő vejével B. J.-sal aláíratta. Az elsőbiróság ítéletében tehát megállapította, hogy ama körülménynek, melyre a vádlottak megesküdtek, éppen az ellenkezője a valóság és megállapította továbbá azt is, hogy vádlottakat az eskü letétele körül gondatlanság terheli. A gondatlanságból elkövetett hamis eskü bűncselekményének tényleges ismérve, hogy a tettes esküvel megerősítette kijelentését gondatlanul, könnyelműen tette légyen a bíróság előtt, a büntethető gondatlansághoz pedig szükséges, hogy a tettes a kellő figyelem felhasználása mellett a bizonyítandó tény hamis voltát felismerhesse s hogy e szerint tévedése nem volt kimenthető. Tekintettel azonban arra, hogy a vádlottak akarata az ingatlanokra vonatkozó ügylet megkötésénél — meg nem czáfolt védekezésük szerint -— csupán a használatát engedésére irányult, és hogy ők D. I. tanítót a kérdéses alkalommal csakis ily tartalmú nyilatkozat szerkesztésére kérték fel ; tekintettel arra, hogy D. I. és K. I. tanuknak a bünper során tett ama vallomásai, hogy most már nem tudnak arra visszaemlékezni, hogy a szerződő fekk közt létrejött jogügylet megkötésénél B. J. akarata mire, vajon